Kik vannak a Simon Wiesenthal Központ listáján? Mikor lesz ez a lista törölve?


Meg lehet érteni a Simon Wiesenthal Központ igyekezetét a háborús bűnösök elfogására tett erőfeszítését,mert sok háborús bűnös már idős,beteg ha még él.Az első számú a listán Csatáry László házi őrizetben van,De mi lesz a többivel.Ha mindegyik háborús bűnös meghal, törölve lesz a lista? Mi lesz azután? Arról nem is beszélve,hogy a túlélők nagy részét már csak a temetőben lehet elérni.Lesz megbocsájtás? Mi lesz beírva a történelem könyvekbe?Sok fiatal osztja azt a véleményt,hogy meg sem történt a Holokauszt.Az áldozatok magukkal viszik a fájdalmukat és gyűlöletüket a sírba.A Holokauszt örök időkre figyelmeztetés lesz az emberiségnek?

A férfi áll jelenleg a náci háborús bűnösök felkutatásával foglalkozó Simon Wiesenthal Központ listájának első helyén: a második világháború idején Kassán volt rendőrparancsnok, és a központ szerint 1944 tavaszán kulcsszerepet játszott 15 700 zsidó Auschwitzba deportálásában. Csatáryt Vladimir Katriuk követi a listán, aki egy ukrán katonai alakulat élén állt, amely tömeggyilkosságokat követett el Fehéroroszországban a II. világháború alatt. A harmadik személy az ukrajnai születésű, német nemzetiségű Helmut Oberlander, aki egy mozgó megsemmisítő csoport tagtjaként (Einsatzgruppe) Dél-Ukrajnában gyilkolt meg nagy számban zsidókat.

Forrás: hir24.hu 

Bővebb információ : origo.hu 

Névjegy valaki
Valaki vagyok

2 hozzászólás a(z) Kik vannak a Simon Wiesenthal Központ listáján? Mikor lesz ez a lista törölve? bejegyzéshez

  1. Erabod szerint:

    Nekem felettéb érdekes, miért a Sun csinàlja ezt, es hogy a központ miért fordul lépten nyomon a médiahoz? Az eljàràs jogos, a körítès direkt lejáratàs…

    • valaki szerint:

      A szélsőjobb nagyon megerősödött Európában.Lehet a média, a nyilvánosság segíthet,mert a kormányok nem lépnének. Így is kapnak kritikát.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Blog Statisztikák

  • 614,330 hits

Archivum

Kategóriák

Olvassa a cikkeimet’

Enter your email address to subscribe to this blog and receive notifications of new posts by email.

Csatlakozz a 39 követőhöz

RSS Valaki blogja

  • Megdőlt a 100 éves melegrekord Budapesten , 35,7 fok volt – 15 perc alatt le lehet égni
    Budapesten csaknem 100 éves melegrekord dőlt meg. Péntek délig másodfokú riasztás van érvényben, az ÁNTSZ mindenkit arra figyelmeztet: igyon elég folyadékot, és igyekezzen hűteni a szervezetét. MTI Fotó: Máthé Zoltán Megdőlt a fővárosi napi melegrekord – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa. Az új június 18-i fővárosi melegrekord 35,7 fok, […]
  • Orbán Viktor megtalálta a válságból kivezető utat – A világ miért nem ismeri el?Miért nem adnak Nobel díjat?
    Tamásiban Orbán Viktor felavatta az új sportcsarnokot és kijelentette hogy megtalálta a válságból kivezető utat,miközben a világ , de legalábbis annak európai része válságoktól szenved.A világ miért nem ismeri el és másolja a magyar modellt?Miért nem adnak Nobel díjat ezért Orbán Viktornak?Akkor meg szenvedjenek továbbra is ….   Orbán Viktor miniszterelnök m […]
  • Orbán: megtaláltuk a válságból kivezető utat
    Magyarország nemcsak megtalálta a válságból kivezető utat, hanem a magyar emberek közös terveket is kovácsolnak a jövőre – mondta Orbán Viktor miniszterelnök Tamásiban, a város sportcsarnokának avatásán. Orbán Viktor miniszterelnök mond beszédet Tamásiban a városi sportcsarnok avatásán 2013. június 18-án. A sportcsarnok 498 millió forintos beruházással, 350 […]
  • Le a kalappal azok előtt, akik részt vettek a védekezésben!
    Le a kalappal azok előtt, akik részt vettek a védekezésben!  Orbán Viktor Facebook oldalán nézhető meg a videó.Igen le a kalappal előttük.Mit olvashatunk a hozzászólásokban?Orbán Viktor ” KORMÁNYZÓ ÚR “? Videó a facebook.com-on És le a kalappal a Miniszterelnök úr és a kormányzat előtt hisz a politikai irányítás is kitűnőre vizsgázott!!!  Egy a nemzet egy [… […]
  • Hogyan sikerült villámgyorsan létrehozni az Árvízvédelmi Rádió -t ?
    Szükség van az Árvízvédelmi Rádióra? Igen,mert friss híreket hallgathatunk egy hónapig az árvízről.Hogyan sikerült villámgyorsan létrehozni az Árvízvédelmi Rádió -t ? Ráadásul a Neo FM frekvencián hallgathatjuk a rádiót.A válasz : volt politikai akarat.Ez volt a helyzet a Dankó Rádió esetében.Több nagy múltú csatornák véglegesen eltűntek,mint a Danubius vagy […]
  • Varga: nem ültethetnek bennünket még egyszer szégyenpadra – Ezért kell a “csomag”?
    Varga Mihálynak és a kormánynak biztosan igaza van.Szükség van pénzre ahhoz hogy a szégyenpadról felálljon Magyarország.Ezért kell a “csomag”? Varga Mihály  Forrás : kormany.hu A hétfőn ismertetett pénzügyi javaslatcsomag pótolhatja azt a kieső költségvetési bevételt – 110-120 milliárd forintot -, amit az alacsonyabb infláció okoz – közölte a Kossuth Rádió r […]
  • 3 megye kivételével másodfokú a figyelmeztetés – 35 fok is lehet
    Az Országos Meteorológiai Szolgálat három megyére első-, tizenhat megyére és a fővárosra pedig másodfokú figyelmeztetést adott ki keddre a hőség miatt. A meteorológiai szolgálat veszélyjelzése szerint kedden a napi középhőmérséklet 25 Celsius-fok felett alakulhat, emiatt citromsárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adtak ki Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád és Sz […]
  • Orbán : “Az ország megmutatta az igazi arcát”
    A szakemberek újabb dunai árhullámra már nem számítanak. Mindenhol tart a kárfelmérés és a helyreállítás. Orbán Viktor kormányfő a parlamentben azt mondta: kiderült, hogy amikor ember kell a gátra, akkor az ország egységes és erős. Orbán Viktor miniszterelnök felszólal az Országgyűlés plenáris ülésén 2013. június 17-én. MTI Fotó: Koszticsák Szilár Átadták a […]
  • Orbán: Túl vagyunk a nehezén, a helyreállítás a következő feladat
    “Az újjáépítések hamarosan megkezdődnek, és már csak egy rossz emlék lesz az a fenyegetés, amit Magyarországon mintegy 200 ezer embernek kellett megélnie” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök. “Nem vesztettünk emberéletet, komolyabb sérülés sem történt, és nincs tömeges kár” – mondta a kormányfő Mohácson az árvízi védekezést értékelő sajtótájékoztatóján. A k […]
  • Megverték Szita Bence gyilkosait a rabtársak?
    Somogyi Hírlap úgy tudja, hogy az első fokon, a 11 éves Szita Bence brutális és különösen kegyetlen meggyilkolása miatt tényleges életfogytiglani szabadságvesztésre ítélt B. Józsefet és K. Józsefet agyba-főbe verték fogva tartásuk helyén.Forrás : sonline.hu-n Polcz Erika harmadrendű (k) és Bogdán József (j3) elsőrendű vádlottakat elvezetik az előre kitervelt […]

Top Rated

Szerző

http://twitter.com/

Hiba: a Twitter nem válaszol. Kérlek várj néhány másodpercet, mielőtt frissítenéd az oldalt.

%d bloggers like this: