Történészek vitája Horthy politikai szerepvállalásáról


Horthy Miklós megosztja és meg fogja osztani a történészeket.Mikor kapunk egy egyértelmű választ Horthy Miklós személyével kapcsolatban?Horthy politikai szerepét van akik dicsérik és vannak akik kritizálják.1990 óta érdekesen alakult Horthy politikai szerepének a megítélése.Az alábbi történészek találkozója sem tudott egyértelmű választ adni.Majd egyszer talán’ 

Eltérően ítélték meg a Horthy-korszakot, ezen belül Horthy Miklós kormányzó szerepvállalását történészek a fővárosban kedden rendezett beszélgetőesten.

Egyebek között elhangzott: Horthy megítélésében sohasem lesz egységes álláspont, az azonban abszurd, hogy a mostani viták során személyét és az akkori rendszert nem választják szét.

Szakály Sándor hadtörténész az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) által szervezett rendezvényen kiemelte: Horthy Miklós személyének megítélése egy olyan vita, amelyben sohasem lesz egységes álláspont Magyarországon.

Az akadémikus megítélése szerint 1918 őszéig, 1919-ig nincs mit vitatkozni Horthy Miklós személyével kapcsolatban. Felidézte haditengerészi pályáját, majd rámutatott: tehetséges tiszt volt, aki végül 1919 őszén, 1920 elején megkerülhetetlen személyiséggé vált. 1919 őszén egyértelművé vált, hogy Magyarországon a kibontakozásnak egyetlen letéteményese lehet Horthy Miklós, aki alkalmas arra, hogy az országot a kommunista diktatúra után más irányba vigye.

A politikai erők egy része úgy vélte, ez ideiglenes megoldás – jegyezte meg. Megállapította: 1921-ben Horthy Miklós sokkal inkább reálpolitikusként mutatkozik meg, mint IV. Károly, akinek visszatérését az akkori kisantant államok egyértelműen elutasították.

A kormányzó jól választotta ki azokat a politikusokat, akik az országot megfelelően tudták konszolidálni.
Szakály Sándor kitért rá, hogy 1941-ben a hadba lépésekről alapvetően ő hozta meg a döntéseket, azt az álláspontot képviselve, hogy “nem idegen területeket kívánnak meghódítani, hanem egykori magyar területeket próbálnak visszaszerezni”.

Utalva az 1944-es helyzetre és arra, hogy le kellett volna-e mondania, a hadtörténész megjegyezte: egy felelős politikai vezetőnek nem csupán személyes érdekeit, hanem a nemzet érdekeit is néznie kell. Amikor Horthy értesül arról, mi történik a zsidósággal, leállítja a deportálásokat – jegyezte meg, hozzátéve: szerinte a kormányzó, illetve a kormány nem tudta pontosan, mi történik majd a zsidósággal.

A hadtörténész nagyobb hibát látott a kormányzó 1944. október 15-én tanúsított magatartásában. Mint mondta: naivan viselkedett, a Magyar Királyi Honvédséget nem arra készítették fel, hogy egy rádióproklamáció alapján cselekedjen. Egy katona mindig határozott parancsra lép – jelezte. Ekkor lett volna az a pillanat, amikor államférfivá lehetett volna válni, de Horthy Miklós inkább apaként viselkedett – utalt ezzel arra, hogy a németek elrabolták a fiát a háborúból való kiugrási kísérletkor, majd megzsarolták az idős kormányzót.

Tőkéczki László történész a mostani vitákkal kapcsolatban abszurdnak tartotta, hogy Horthy Miklós személye, politikai pályája és a rendszer mint struktúra szétválasztása nem történik meg. Az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára – egyetértve az előtte szólóval – rámutatott: Horthy Miklóst olyan katonaembernek nevelték, akinek nem volt dolga, hogy politizáljon. Olyan erők jelentek meg a politikában, amelyekről nem tudta, hogyan kell kezelni őket. “Régi vágású katona volt”, olyan korban lett egy ország politikai vezetője, amihez a politikai iskolázottsága nem volt adekvát – állapította meg, majd kitért rá: a Horthy-rendszer nem nyugat-európai típusú demokrácia volt. Egy életképtelen országot építettek életképessé – fűzte hozzá.

Turbucz Dávid történész a Horthy-kultuszról szólva azt mondta: vezér-, és egyben személyi kultuszról van szó, számos ilyen létezett Európában, nem Magyarország volt az egyetlen példa. Szerinte kultusza és az akkori propaganda összehasonlítható Adolf Hitler kultuszával, ez azonban nem egyenlő a személyek közötti párhuzammal. 1944 előtt pozitív, utána negatív irányba torzították szerepét – vélekedett.

Kiemelte: Horthy a kormányzósága alatt vagyonát nem gyarapította, kiváló tengerész volt, ezután azonban ellentmondásos korszak következett, és ebben Horthy szerepe sem lehet egyértelmű. 
A negatívumok között említette többek között a fehérterrort, az 1941. júniusi hadba lépést a Szovjetunió ellen, bár – mint megjegyezte – Magyarország nem maradhatott volna ki a háborúból. 
Az 1944-es esztendőt úgy látta: rossz döntés volt a helyén maradnia, ezzel a megszálló németek helyzetét javította. Kultuszát a német megszállók saját céljaikra használták fel. Megjegyezte: a zsidósággal kapcsolatos döntésekbe nem szólt bele, de hogy miért nem, azt pontosan nem tudni. Szerinte valamit tudnia kellett arról, mi történik majd a zsidósággal.

Árulkodónak nevezte a kormányzó emlékiratait, amelyben megemlíti, memorandumot kapott, s abban a zsidóság megsemmisítésére szerepel utalás. Passzívan szemlélte, mi történik a vidéki zsidósággal, ugyanakkor azzal, hogy leállította a deportálásokat, 200 ezer embert megmentett – jegyezte meg.
Kitért arra is, hogy ma bizonyos médiumokban az 1945 utáni Horthy-megítélés elemei köszönnek vissza különféle formában.

A doktorandusz hallgató, akinek a közelmúltban a témában könyve jelent meg, azt mondta: van egy mérsékelt-nosztalgikus álláspont, amely elismeri, hogy a korszak alapvetően pozitív, de voltak vesztesei. A másik egyértelműen a 1944 előtti kultusz újjáéledését jeleníti meg; és van olyan álláspont is, amely szerint Horthy démoni figura volt, akihez semmilyen pozitív lépés nem társítható.

Egy mondattal a korszakot nem lehet értékelni – folytatta, hozzátéve: vizsgálni kell a kül- és belpolitikát, a gazdaságpolitikát is. Úgy látja, ma Magyarországon állóháború van, sokszor a “jelszavak egymásra dobálása”, reális történeti interpretációk zárójelbe tétele zajlik.

Forrás : hirado.hu
About these ads

Névjegy valaki
Valaki vagyok

2 hozzászólás a(z) Történészek vitája Horthy politikai szerepvállalásáról bejegyzéshez

  1. asher alexander szerint:

    Szakaly Sandor figyelmebe ajanlanam a kovetkezoket!!
    amikor a csendorok betereltek minket a waggonokba,visszatartva egyes csomagjainkat,rohogve kozoltek,-”ahova ti mentek ott erre mar nem lesz szuksegetek!!”-
    tehat meg az egyszeru pusztazo csendorok is tisztaban voltak vele teljesen milyen sors var rank!!
    -es mondjak most hogy eppen a legfobb parancsok kiadoja Horthy ne tudta volna!!??ugyan kerem!!!egyszeru “mosdatas” az egesz vita!!

    • valaki szerint:

      Horthy politikájának a tisztára mosása van a reflektorfényben’Horthy csak jó vezető volt – ez a vezérelv.A csendőrök azzal védekeztek,hogy parancsot teljesítettek.Horthy nem tudott semmiről?Ez a groteszk az egészben’

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Blog Statisztikák

  • 587,314 hits

Archivum

Kategóriák

Olvassa a cikkeimet’

Enter your email address to subscribe to this blog and receive notifications of new posts by email.

Csatlakozz a 39 követőhöz

RSS Valaki blogja

  • Izsáki rendőrök – Lezárult a vizsgálat
    Lezárult az izsáki rendőri intézkedés közben történt haláleset kapcsán indított vizsgálat – jelentette be Pintér Sándor belügyminiszter pénteken, az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottsága előtt. Forrás : kecskemetitv.hu A vizsgálatról szóló jelentést csütörtökön kapta meg Pintér Sándor. A belügyminiszter azt mondta: a dokumentum a mellékletekkel együtt töb […]
  • Nézhető Szulejmán 19. része
    Nézhető Szulejmán 19. része Magyarország területén az rtlklub.hu Most-n .Nézheti a csakonlinesorozatokban 19. rész Szulejmán seregeit a rodoszi hadjárat közben támadás éri. Az uralkodó hajója is elsüllyed, de a szultán túléli a támadást. Kategória:Televizió Tagged: Szulejmán 19. része
  • Mi az „Összetartozás dala” ?
    Nagy reklámot kapott az „Összetartozás dala”. Hazafias és mégis könnyen énekelhető dalt szántak június 4-ére a trianoni évfordulóra.Soknak nem teszik a dal és ízekre szedik.Lenyúlták?Mi az igazság? Mindenki döntse el személyesen.Hivatalos álláspont: “Az Összetartozás Dalának zeneszerzője Bársony Bálint, aki gyermekkórusra komponálta a játékos, fülbemászó dal […]
  • Lemondott egy fideszes a trafikjairól Miskolcon
    Nánási Kocsis Norbert miskolci önkormányzati képviselő bejelentette, hozzátartozói inkább lemondanak trafikjaikról: összesen nyolcat nyertek. Kiss Norbert  Forrás : fidesz.hu “Az elmúlt időszakban a személyemet, hozzátartozóimat és politikai közösségemet ért támadások miatt, egyben tiltakozásom kifejezéseként az az álláspontom alakult ki, hogy helyesebb, ha  […]
  • Kancsendzönga , két magyar hegymászó sírja ?
    Kész tényként kezeli a sajtó Erőss Zsolt és a társának a halálát.Nincs semmi remény az életbemaradásuknak.A távoli Kancsendzönga lett a két magyar hegymászó sírja?Sajnos igen. Mit tudhatunk a Kancsendzöngáról? A Kancsendzönga (angol nyelvterületen Kangchenjunga, nepáli nyelven: कञ्चनजङ्घा) a világ harmadik legmagasabb hegye a Himalájában. 8586 méteres tszf. […]
  • Szabó Bálint a “koronatanú” igazat mond?
    Szabó Bálint mint “koronatanú” igazat mond?Hihetőnek hangzik,de név nélkül megjelölni a kiszivárogtatókat kockázatos számára.Szabó Bálint volt már reflektorfényben.A Heti Válasz mint “koronatanú” mutatja be Szabó Bálintot.Sokan olvasták a cikket . Miért most jött elő ez a  “koronatanú”?Kinek használ Szabó Bálint interjú?Ki tudja.Az interjú egy részét olvasha […]
  • Erőss Zsolt felesége: véget értek a mentőakciók – Mi a tanulság?
    Mivel a Kancsendzöngán már este van, ha volt is ma valamilyen mentőakció, annak mostanra be kellett fejeződnie – mondta Sterczer Hilda, a Himalájában szerdán eltűnt egyik magyar hegymászó, Erőss Zsolt felesége. Több előjele volt a magyar hegymászók tragédiájának – fejtette ki az esettel összefüggésben Farkas Péter, a Magyar Hegy- és Sportmászószövetség elnök […]
  • Sok művész felháborodott Kerényi szavain – Orbán Viktor is?
    Kerényi Imre legalább olyan kiszámíthatatlan,mint Matolcsy György.Kerényi minősíthetetlen kijelentést tett a Cukor utcai beszélgetés alkalmával a jelenlegi Nemzeti Szinházról.Szavain sok művész felháborodott.Kulka szerint ez a legmélyebb pont a Nemzeti Színház életében.Kerényi nem kért bocsánatot ás nem nyilatkozik a sajtónak.Vidnyánszky közleményében bocsán […]
  • Vidnyánszky Attila közleménye: Sajnálom
    Fotó: dehir.hu Sajnálom, hogy a jelenlétemben igaztalan és bántó szavak hangoztak el a Nemzeti Színház eddigi műsoráról. Hibáztam, amikor nem igazítottam helyre ezeket a szavakat akkor, amikor kimondattak. Most megteszem. A Nemzeti vezetőjeként azon fogok dolgozni, hogy közös, valós kérdéseinkre egymást megbecsülve keressünk válaszokat. Budapest, 2013. május […]
  • A kétfejű számi ikrek
    A világsajtót bejárta az Abigail és Brittany Hansen sziámi ikrek története.Két különböző egyéniség egy testben.Róluk olvashat részletesen a firaizmus.com-on . A fotók az elébb idézet blogból származnak Kategória:Érdekes Tagged: Abigail és Brittany Hansen, kétfejű, sziámi ikrek

Top Rated

Szerző

http://twitter.com/

Hiba: a Twitter nem válaszol. Kérlek várj néhány másodpercet, mielőtt frissítenéd az oldalt.

%d bloggers like this: