A zsidóság és Kun Béla mint az első világháború és trianoni béke felelősei


Zánka, 2012. augusztus 18., szombat (MTI) – A zsidóságnak a magyarság első világháborús szenvedése és veresége miatti bűnbakszerepéről, illetve Kun Bélának és a tanácsköztársaságnak mint a trianoni béke bűnbakjának valós történelmi hátterével foglalkoztak a Bűnbakok az európai és a magyar történelemben című konferencia előadói szombaton Zánkán.

Paksy Zoltán, a Zala Megyei Levéltár főlevéltárosa az első világháború végén a bűnbakkeresés jegyében megerősödő antiszemitizmusról szóló előadásában fontos kiindulópontként jelölte meg Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök 1918 májusában, a világháború utolsó szakaszában az Alkotmány című katolikus konzervatív lapban megjelent írását, amelyben a keresztényszocializmus magyarországi képviselője arról írt: hiába nyeri meg az ország a háborút, ha a keresztény fiatalság elvész a fronton, a zsidó fiatalok viszont elárasztják az egyetemeket, elfoglalják a helyeket, kevés a zsidó frontszolgálatos.
A zsidó sajtó nyomban élesen reagált a felvetésre. Az Egyenlőség főszerkesztője szerint Prohászka a vérvádat tette magáévá, “máglyát készül rakni”, Vázsonyi Vilmos korabeli vezető liberális, polgári demokrata politikus szerint elszabadult a gyűlölködő antiszemitizmus, a szociáldemokrata Népszava pedig egyenesen úgy fogalmazott: “a mocskos szájú püspök aljas, gyalázatos uszítás zászlaját bontotta ki” – idézte fel a szakember.
Prohászka válaszában úgy vélte: nem antiszemita uszítás, ha szeretné megakadályozni a keresztény társadalom “letörését”, illetve a magyar társadalom “elzsidósodását”.
A szélsőjobboldal nemsokára már úgy interpretálta a helyzetet, hogy a “megalázott, degradált” magyarság a “hódító” zsidósággal szemben “keresztény gettóba” szorult, a zsidóság állam az államban, a magyarság pedig alsóbbrendű nemzetiség lett – fejtette ki Paksy Zoltán.
Szabó Viktor, az egri Eszterházy Károly Főiskola PhD hallgatója előadásában a két világháború közti Magyarországon a trianoni béke elsőszámú felelősévé megtett Kun Béláról szóló előadásában arról beszélt: az 1919. március 21-től 133 napon át fennálló tanácsköztársaság vezetője, illetve maga a tanácsköztársaság nyilvánvalóan nem tehető felelőssé a Magyarország számára tragikus területveszteségeket okozó békéért, hiszen a határok meghúzásával foglalkozó nagyhatalmi szakértői bizottságok jobbára március 21-e előtt vagy néhány nappal azután elvégezték munkájukat. Az akkor megállapított határvonalak jobbára stratégiai, közlekedési, földrajzi és elvétve etnikai szempontokon alapultak, és a békeszerződés megkötéséig már alig változtak. Ugyanakkor Kun Béla és a tanácsköztársaság közvetve valamennyire mégis felelőssé tehető a trianoni békéért, hiszen a magyar delegáció részben a tanácsköztársaság, illetve az azt követő időszak kaotikus állapotai miatt kapott a többi országnál később, 1919 végén meghívást a békekonferenciára, ahol így az amúgy sem jó pozíciói tovább romlottak – fűzte hozzá.
A bűnbakképzés mechanizmusát, mozgatórugóit vizsgáló, pénteken Zánkán megkezdődött ötnapos konferencián előadást tart többek között Pók Attila, a Magyar Történelmi Társulat főtitkára, Gyáni Gábor akadémikus, Gyarmati György, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója, egyetemi tanár, Karsai László egyetemi tanár és Hahner Péter egyetemi docens. A Magyar Történelmi Társulat által szervezett szakmai rendezvényt az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára és a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

About these ads

Névjegy valaki
Valaki vagyok

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Blog Statisztikák

  • 614,673 hits

Archivum

Kategóriák

Olvassa a cikkeimet’

Enter your email address to subscribe to this blog and receive notifications of new posts by email.

Csatlakozz a 39 követőhöz

RSS Valaki blogja

  • Miért fütyülték ki a brazil államfőt a Konföderációs Kupa megnyitóján?
    Példátlan esemény történt a Konföderációs Kupa megnyitóján.A brazil szurkolók kifütyülték Brazília államfőjét ,Dilma Rousseff-et.Csak néhány mondatot mondhatott el.Micsoda leégés a világ előtt.A közvetítés közben hallhattuk az okokat is.Nem szeretik az államfőt.Sőt még tüntettek is a szurkolók.Hasonló eseményre nem kerülne sor Magyarországon. A magyar nép na […]
  • Orbán: A fertődi kormányülés a plebejus kormány tisztelgése az arisztokrácia előtt
    Magyarország akkor tud megújulni, ha sikerül eltüntetni a szocializmus szellemházait, és létrejönnek a minőségi közösségi terek – mondta Orbán Viktor a fertődi Esterházy-kastély felújított marionettszínházának átadási ünnepségén. A miniszterelnök a délután kezdődő, Fertődre kihelyezett kormányülést egy plebejus kabinet tisztelgésének nevezte a magyar ariszto […]
  • Hőség a fővárosi állatkertben – fotók
    A fővárosi állatkertben is nagy volt a hőség.Hogyan védekeztek az állatok?   Egy vízidisznó fürdik a Fővárosi Állat- és Növénykert Dél-Amerika kifutójának medencéjében 2013. június 18-án. Másodfokú hőségriasztást rendelt el június 17-én hétfő déltől péntek éjfélig az országos tiszti főorvos. MTI Fotó: Kovács Attila Egy tőkésréce tojó fürdik a Fővárosi Állat- […]
  • Tanácsok kánikulában
    A nagy hőség hatására a szervezetünkben különböző rendellenességek léphetnek fel. Vészjelzések: fejfájás, rosszullét, szédülés, szapora szívverés, eszméletvesztés. Forrás : MTI Kategória:Időjárás Tagged: Tanácsok kánikulában
  • Ma extrém erős UV-B sugárzás , 36 fok és felhőszakadás várható
    Fokozta és az egész országra kiterjesztette a hőség miatt kiadott figyelmeztetéseit szerda reggel az Országos Meteorológiai Szolgálat. Egy locsolójármű sofőrje vízpermettel locsolja a járókelőket a belvárosi Erzsébet téren, a Le Méridien Budapest szálló előtt 2013. június 17-én. Másodfokú hőségriasztást rendelt el az országos tiszti főorvos. A hét elején tov […]
  • 43 településen már befejeződött a helyreállítás ,49 helyen még tart.
    Az árvíz utáni helyreállítás az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szerda délelőtti összesítése szerint 43 településen már befejeződött, 49 helyen még tart. Három baranyai településen még nem tudtak nekilátni a munkálatoknak, de szerdán ezeken is meg tudják kezdeni a munkát. Az OKF a honlapján azt írta: az árvíz által a leginkább érintett Győr-M […]
  • Megdőlt a 100 éves melegrekord Budapesten , 35,7 fok volt – 15 perc alatt le lehet égni
    Budapesten csaknem 100 éves melegrekord dőlt meg. Péntek délig másodfokú riasztás van érvényben, az ÁNTSZ mindenkit arra figyelmeztet: igyon elég folyadékot, és igyekezzen hűteni a szervezetét. MTI Fotó: Máthé Zoltán Megdőlt a fővárosi napi melegrekord – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa. Az új június 18-i fővárosi melegrekord 35,7 fok, […]
  • Orbán Viktor megtalálta a válságból kivezető utat – A világ miért nem ismeri el?Miért nem adnak Nobel díjat?
    Tamásiban Orbán Viktor felavatta az új sportcsarnokot és kijelentette hogy megtalálta a válságból kivezető utat,miközben a világ , de legalábbis annak európai része válságoktól szenved.A világ miért nem ismeri el és másolja a magyar modellt?Miért nem adnak Nobel díjat ezért Orbán Viktornak?Akkor meg szenvedjenek továbbra is ….   Orbán Viktor miniszterelnök m […]
  • Orbán: megtaláltuk a válságból kivezető utat
    Magyarország nemcsak megtalálta a válságból kivezető utat, hanem a magyar emberek közös terveket is kovácsolnak a jövőre – mondta Orbán Viktor miniszterelnök Tamásiban, a város sportcsarnokának avatásán. Orbán Viktor miniszterelnök mond beszédet Tamásiban a városi sportcsarnok avatásán 2013. június 18-án. A sportcsarnok 498 millió forintos beruházással, 350 […]
  • Le a kalappal azok előtt, akik részt vettek a védekezésben!
    Le a kalappal azok előtt, akik részt vettek a védekezésben!  Orbán Viktor Facebook oldalán nézhető meg a videó.Igen le a kalappal előttük.Mit olvashatunk a hozzászólásokban?Orbán Viktor ” KORMÁNYZÓ ÚR “? Videó a facebook.com-on És le a kalappal a Miniszterelnök úr és a kormányzat előtt hisz a politikai irányítás is kitűnőre vizsgázott!!!  Egy a nemzet egy [… […]

Top Rated

http://twitter.com/

Hiba: Bizonyosodj meg róla, hogy a Twitter fiókod a következő: public

%d bloggers like this: