Magyarország belépése a második világháborúba és a holokauszt


Zánka, 2012. augusztus 18., szombat (MTI) – Magyarország második világháborús hadba lépésének, illetve a magyarországi zsidóság elpusztításának vélt egyszemélyi felelőseiről, illetve a valós okok összetett hátteréről tartottak előadásokat szombaton a Bűnbakok az európai és a magyar történelemben című konferencián Zánkán.

Olasz Lajos történész, a Szegedi Tudományegyetem adjunktusa Magyarország 1941. júniusi hadba lépéséről, a Szovjetunió elleni hadjáratba való bekapcsolódásáról szólva kifejtette: a kiváltó okok, illetve felelősök számbavétele során a legkülönfélébb verziók jöttek létre az elmúlt hét évtizedben.
Vannak, akik szerint alapvetően külső okok, ezen belül is elsősorban a szövetséges hitleri Németország hatására keveredett a Horthy-Magyarország a háborúba. Az ország valójában nem szabad akaratából lett hadviselő fél. Arra, hogy a német elvárás megkerülhetetlen volt, bizonyíték lehet a korabeli Jugoszlávia sorsa: 1941 tavaszán, miután elfordult Németországtól, hetek alatt lerohanták a német csapatok. Ez az értelmezés a rendszerváltást követően erősödött fel – fejtette ki a szakember.
Hozzátette ugyanakkor, hogy az 1956-os forradalmat eltipró novemberi szovjet katonai beavatkozás után a magyar emigrációban még az a nézet is elterjedt, amely szerint a Szovjetunió megtámadása tulajdonképpen preventív, fegyveres önvédelemnek tekinthető, hiszen a nagy keleti birodalom nyilvánvalóan arra készült, hogy érdekszféráját kiterjessze nyugat felé, Közép-Európára.
A hadba lépés külső okai között szerepel továbbá a kassai bombázás, amely valóban jó ürügyül szolgált a korabeli magyar politikai elit számára, bár azt máig nem lehet tudni, valójában milyen gépek bombáztak Észak-Magyarországon. A legvalószínűbbnek az tűnik, hogy eltévedt szovjet repülők lehettek, az viszont egyértelmű, hogy akkor a Szovjetuniónak semmi oka nem lehetett arra, hogy kiprovokálja Magyarország hadba lépését – mondta Olasz Lajos.
A történész szerint a belső okok között első helyen áll a politikai elit rossz döntése, ezen belül is Horthy Miklós kormányzóé, aki törvényesen, de hibás helyzetfelismerés alapján járt el, hiszen más országok – például Svájc vagy Svédország – ki tudtak maradni a világháborúból annak ellenére, hogy számos, a kassai bombázáshoz hasonló atrocitás jó alkalom lett volna, hogy hadat üzenjenek szomszédaiknak.
Miután Horthy a világháború után nem lett háborús bűnös, ez irányú felelőségre vonását csupán a Jugoszlávia élén álló Tito marsall szorgalmazta, szükség volt másik bűnbakra – jegyezte meg a szakember. Szerinte így került a képbe Bárdossy László, aki 1941 nyarán miniszterelnök volt, illetve Werth Henrik, aki a vezérkari főnöki posztot töltötte be.
A történész kifejtette: Bárdossy még a Szovjetunió elleni német támadás után két nappal, 1941. június 24-én tartott kormányülésen is a hadba lépés ellen szavazott, ám két nappal később, mikor már úgy vélte, elkerülhetetlen a háborúba való bekapcsolódás, azt vallotta: ebben az esetben saját elhatározásból, minél gyorsabban kell belépni a háborúba. Egyfelől azért, hogy az ország még idejében csatlakozhasson a győztesekhez, másfelől pedig hogy amennyire lehet, maga szabhassa meg ennek a hadba lépésnek a kereteit, mértékét. Utólag mindkét megfontolás nyilvánvalóan hibásnak látszik.
Bárdossy azonban nem volt elvakult németbarát, ahogy Werth Henrik sem, aki kétségtelenül szorgalmazta a hadba lépést, de a kutatások szerint elsősorban azért, hogy a Trianon revízióját elősegítse – fűzte hozzá Olasz Lajos.
Karsai László történész, egyetemi tanár Szálasi Ferencről, a “tökéletes bűnbakról” szóló előadásában Márai Sándor írót idézte, aki naplójában Horthy 1944. október 15-i sikertelen kiugrási kísérlete és a nemzetvezető hatalomátvétele után azt írta: bűnös minden magyar, aki felesküdött, hogy megkapja novemberi fizetését.
Előadásában kitért arra, milyen hamis az a beállítás, mely a magyarországi holokausztért kizárólag Szálasit, illetve a nyilasokat teszi felelőssé, hiszen a deportálások túlnyomórészt hónapokkal Szálasi országlása előtt zajlottak, és több százezer áldozatuk volt, míg a nemzetvezető idején ez a szám inkább tízezrekben mérhető.
Szálasi személy szerint még ellenezte is a deportálásokat, a zsidókérdésben ellenállt a németeknek, feltehetően azért, mert a háború utolsó szakaszában itthon akarta tartani az “értékes munkaerőt” – emlékeztetett Karsai László.
Sáncásásra Magyarországnak is szüksége van a zsidóság zömére – érvelt a nemzetvezető, amikor a németek követelték egyre több és több ingyen munkaerő nyugatra szállítását.
A bűnbakképzés mechanizmusát, mozgatórugóit vizsgáló, pénteken Zánkán megkezdődött ötnapos konferencián előadást tart többek között Pók Attila, a Magyar Történelmi Társulat főtitkára, Gyáni Gábor akadémikus, Gyarmati György, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója, egyetemi tanár és Hahner Péter egyetemi docens.

About these ads

Névjegy valaki
Valaki vagyok

2 hozzászólás a(z) Magyarország belépése a második világháborúba és a holokauszt bejegyzéshez

  1. asher alexander szerint:

    Olasz Lajos Tortenesz Ur Figyelmebe ajanlom a kovetkezo tenyt!!
    Magyarorszagon jo Harom honappal a II.ik Vilaghaboru kitores elott mar Eletbe lepett a II.ik Zsidotorveny-(1939 evi IV.ik TC)-Majus ho 05-en!!
    arra Sehol Semmifele Nemet koveteles NEM volt es NEM is lehetett!!
    miert?
    azon egyszeru oknal fogva hogy a Magyarok csak 39 szeptembere utan kezdtek erdemi targyalasokba a Nemet erokkel kozos hadviseles cimen!!

  2. asher alexander szerint:

    Magyarorszag ONKENT es DALOLVA Senki altal sem kenyszeritve lepett hadba a Naci Nemetorszag oldalan!!
    szo sincsen barmifele bunbakokrol!!

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Blog Statisztikák

  • 614,708 hits

Archivum

Kategóriák

Olvassa a cikkeimet’

Enter your email address to subscribe to this blog and receive notifications of new posts by email.

Csatlakozz a 39 követőhöz

RSS Valaki blogja

  • Miért fütyülték ki a brazil államfőt a Konföderációs Kupa megnyitóján?
    Példátlan esemény történt a Konföderációs Kupa megnyitóján.A brazil szurkolók kifütyülték Brazília államfőjét ,Dilma Rousseff-et.Csak néhány mondatot mondhatott el.Micsoda leégés a világ előtt.A közvetítés közben hallhattuk az okokat is.Nem szeretik az államfőt.Sőt még tüntettek is a szurkolók.Hasonló eseményre nem kerülne sor Magyarországon. A magyar nép na […]
  • Orbán: A fertődi kormányülés a plebejus kormány tisztelgése az arisztokrácia előtt
    Magyarország akkor tud megújulni, ha sikerül eltüntetni a szocializmus szellemházait, és létrejönnek a minőségi közösségi terek – mondta Orbán Viktor a fertődi Esterházy-kastély felújított marionettszínházának átadási ünnepségén. A miniszterelnök a délután kezdődő, Fertődre kihelyezett kormányülést egy plebejus kabinet tisztelgésének nevezte a magyar ariszto […]
  • Hőség a fővárosi állatkertben – fotók
    A fővárosi állatkertben is nagy volt a hőség.Hogyan védekeztek az állatok?   Egy vízidisznó fürdik a Fővárosi Állat- és Növénykert Dél-Amerika kifutójának medencéjében 2013. június 18-án. Másodfokú hőségriasztást rendelt el június 17-én hétfő déltől péntek éjfélig az országos tiszti főorvos. MTI Fotó: Kovács Attila Egy tőkésréce tojó fürdik a Fővárosi Állat- […]
  • Tanácsok kánikulában
    A nagy hőség hatására a szervezetünkben különböző rendellenességek léphetnek fel. Vészjelzések: fejfájás, rosszullét, szédülés, szapora szívverés, eszméletvesztés. Forrás : MTI Kategória:Időjárás Tagged: Tanácsok kánikulában
  • Ma extrém erős UV-B sugárzás , 36 fok és felhőszakadás várható
    Fokozta és az egész országra kiterjesztette a hőség miatt kiadott figyelmeztetéseit szerda reggel az Országos Meteorológiai Szolgálat. Egy locsolójármű sofőrje vízpermettel locsolja a járókelőket a belvárosi Erzsébet téren, a Le Méridien Budapest szálló előtt 2013. június 17-én. Másodfokú hőségriasztást rendelt el az országos tiszti főorvos. A hét elején tov […]
  • 43 településen már befejeződött a helyreállítás ,49 helyen még tart.
    Az árvíz utáni helyreállítás az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szerda délelőtti összesítése szerint 43 településen már befejeződött, 49 helyen még tart. Három baranyai településen még nem tudtak nekilátni a munkálatoknak, de szerdán ezeken is meg tudják kezdeni a munkát. Az OKF a honlapján azt írta: az árvíz által a leginkább érintett Győr-M […]
  • Megdőlt a 100 éves melegrekord Budapesten , 35,7 fok volt – 15 perc alatt le lehet égni
    Budapesten csaknem 100 éves melegrekord dőlt meg. Péntek délig másodfokú riasztás van érvényben, az ÁNTSZ mindenkit arra figyelmeztet: igyon elég folyadékot, és igyekezzen hűteni a szervezetét. MTI Fotó: Máthé Zoltán Megdőlt a fővárosi napi melegrekord – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa. Az új június 18-i fővárosi melegrekord 35,7 fok, […]
  • Orbán Viktor megtalálta a válságból kivezető utat – A világ miért nem ismeri el?Miért nem adnak Nobel díjat?
    Tamásiban Orbán Viktor felavatta az új sportcsarnokot és kijelentette hogy megtalálta a válságból kivezető utat,miközben a világ , de legalábbis annak európai része válságoktól szenved.A világ miért nem ismeri el és másolja a magyar modellt?Miért nem adnak Nobel díjat ezért Orbán Viktornak?Akkor meg szenvedjenek továbbra is ….   Orbán Viktor miniszterelnök m […]
  • Orbán: megtaláltuk a válságból kivezető utat
    Magyarország nemcsak megtalálta a válságból kivezető utat, hanem a magyar emberek közös terveket is kovácsolnak a jövőre – mondta Orbán Viktor miniszterelnök Tamásiban, a város sportcsarnokának avatásán. Orbán Viktor miniszterelnök mond beszédet Tamásiban a városi sportcsarnok avatásán 2013. június 18-án. A sportcsarnok 498 millió forintos beruházással, 350 […]
  • Le a kalappal azok előtt, akik részt vettek a védekezésben!
    Le a kalappal azok előtt, akik részt vettek a védekezésben!  Orbán Viktor Facebook oldalán nézhető meg a videó.Igen le a kalappal előttük.Mit olvashatunk a hozzászólásokban?Orbán Viktor ” KORMÁNYZÓ ÚR “? Videó a facebook.com-on És le a kalappal a Miniszterelnök úr és a kormányzat előtt hisz a politikai irányítás is kitűnőre vizsgázott!!!  Egy a nemzet egy [… […]

Top Rated

Szerző

http://twitter.com/

Hiba: Bizonyosodj meg róla, hogy a Twitter fiókod a következő: public

%d bloggers like this: