Áder: államunk újraalapítóiként tekintsünk magunkra!


Budapest, 2012. augusztus 20., hétfő (MTI) – Áder János köztársasági elnök szerint a magyar állam XXI. századi sikeréért a nemzet tagjainak ma is úgy érdemes magukra tekinteniük, mint valódi alkotóira, újraalapítóira államunknak. Ezért nem elég büszkének lennünk elődeinkre, nem elég fejet hajtani az ő teljesítményük előtt, hanem “ismét bölcs kiegyezésre” kell jutnunk, hogy “újra felemeljük a lelkünk” – fogalmazott az államfő hétfőn, az augusztus 20-i tisztavatás hagyományos helyszínén, az Országház előtti Kossuth Lajos téren.

D__FO20120820025

MTI Fotó: Földi Imre

A köztársasági elnök a fiatal honvédtisztek előtt szólva hangsúlyozta, új kor kezdetén állunk, hiszen a régi világ válságba jutott és csak azok a nemzetek lesznek a XXI. század nyertesei, akik képesek “felemelni a lelkük”. “Mi magyarok pedig a vérünkben hordozzuk a tudást, hogy ha a lélek emelkedik, csakugyan vele emelkedik minden” – húzta alá Áder János aki szerint kezdetnek elég lesz, ha lelkünket “oda emeljük, ahová ez van írva: A haza minden előtt”.
Az államfő ünnepi beszédében a családalapításhoz hasonlította az államalapítást. Mint mondta, a család mindannyiunk számára az otthont jelenti, és az állam is ehhez hasonló: azt jelenti, nemcsak otthonunk, hazánk is van a nagyvilágban. Áder János szerint történelmi sikerünkként értékelhető, hogy “volt és mindig lesz a földnek egy szeglete, egy önálló európai állam, amelyre minden magyar a hazájaként gondol, aminek neve: Magyarország”.
Kiemelte: augusztus 20. államalapítónkról, és rólunk, magyarokról szól, mindarról, ami összeköt minket, s mindarról, amit egymással időről időre érdemes megbeszélnünk.     A magyar történelem azt példázza, hogy “mindig csak akkor sikerült felemelnünk országunkat, ha a lelkünket is sikerült felemelnünk” – hangsúlyozta a köztársasági elnök, hozzátéve: élni kell lehetőségeinkkel, amelyek “kapuja csak azok előtt nyílik meg, akik előrelátó tervekkel, bátor és okos tettekkel maguk látnak hozzá álmaik valóra váltásához”.
Áder János szerint Szent Istvánt is ez tette naggyá, vagyis, hogy élni tudott a mások előtt is adott államalapítás lehetőségével. Kitért első királyunk fiának írt intelmeire is, amelyek szerinte egymás és mások iránti tiszteletről és türelemről szólnak. “Arról, hogy bár a magyar állam építménye követi az európai mintát, ugyanakkor tükröznie kell a benne élők akaratát, hagyományait, karakterét is” – fűzte hozzá.     Az államfő nem kis büszkeségnek nevezte, hogy a magyarok, a megmaradó, az államalkotó nemzetek közé tartoznak, aláhúzta ugyanakkor, hogy az államalapítás nem ért véget Szent István tettével.     Mint mondta, a magunk mögött hagyott több mint ezer esztendő alatt nemzedékről nemzedékre megőriztük képességünket, hogy lelkünket felemelve akár a semmiből is újraalapítsuk államunkat. Tehát, amikor Szent István műve előtt fejet hajtunk, mindazokra is emlékezni kell, akik az elmúlt ezer esztendőben reménytelennek tűnő helyzetekben is újraalapították a magyar államot – hangsúlyozta Áder János.
A megpróbáltatásokra példaként említette a tatárjárást és a törökdúlást, ám szerinte a romokból sikerült “építő köveket” faragni. Az 1848-49-es szabadságharcra kitérve azt mondta, a világos fegyverletétel után “minden hazafi tudta, hogy előbb ismét a lelkünket kell felemelnünk, hogy vele a haza is emelkedhessen”. Ez a felismerés volt 1867-es kiegyezésünk alapja, a Deák nevével fémjelzett idők pedig “soha nem látott felvirágzást hoztak” – fejtette ki, megjegyezve, hogy 1896-ban, a honfoglalás ezredik évfordulóján a századfordulós Európa egyik legérdekesebb és legdinamikusabban fejlődő országa voltunk.
Áder János szerint a XX. században, Trianon és a II. világháború csapásai után is újjá kellett alapítani a magyar államot, majd azt követően is, amikor “azt láttuk, hogy akiket felszabadítóként érkeztek, megszállóinkká lettek”. Nyomatékosította továbbá, hogy 1956 októberében is “felemeltük lelkünket” és “világraszóló erővel” újra megfogalmaztuk a szabad és önálló európai magyar állam igényét, amivel a világ szemében is a szabadság nemzetévé váltunk. Az államfő szerint ez a közös teljesítményünk tette lehetővé, hogy 1990-ben ismét újraalkothassuk államunkat.     ”Ám a történetnek itt koránt sincs vége” – mondta a köztársasági elnök, aláhúzva: “államalkotó nemzetünk tagjaiként ma is úgy érdemes magunkra tekintenünk, mint valódi alkotóira, újraalapítóira államunknak”. Áder János hangsúlyozta, rajtunk múlik, hogy a magyar állam XXI. századi építménye milyen otthonunk lesz.     Az államfő eddigi beszédeihez hasonlóan ezúttal is Kölcsey Ferenc egyik gondolatával zárta szavait: “A haza minden előtt”.

D__FO20120820008

MTI Fotó: Földi ImreKölcsey Ferenc,MTI

About these ads

Névjegy valaki
Valaki vagyok

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Blog Statisztikák

  • 586,479 hits

Archivum

Kategóriák

Olvassa a cikkeimet’

Enter your email address to subscribe to this blog and receive notifications of new posts by email.

Csatlakozz a 39 követőhöz

RSS Valaki blogja

  • A kétfejű számi ikrek
    A világsajtót bejárta az Abigail és Brittany Hansen sziámi ikrek története.Két különböző egyéniség egy testben.Róluk olvashat részletesen a firaizmus.com-on . A fotók az elébb idézet blogból származnak Kategória:Érdekes Tagged: Abigail és Brittany Hansen, kétfejű, sziámi ikrek
  • Mutyi lesz a szociális temetés?Nem. Mi lesz a hivatásos temetkezési vállalkozókkal és a papokkal?
    A balliberálisok egyik támadása hogy mutyi lesz a szociális temetés.Mutyi lesz? Nem ,mert a kormány őrködni fog.Még fognak javítani a törvényen,mert szükséges tisztázni a félreérthető szöveget.Várjuk ki a végét.Addig lehet gondolkozni rajta,hogy milyen lesz a szociális temetés.Vajon a Fidesz sok szavazatot fog nyerni a szociális temetéssel?A Fidesz-szavazók […]
  • „Nem vagyok én temetőcsősz” vélemények a szociális temetésről – Melyik “pihent agyú” találta ki?
    A szociális temetés egy jó ötlet a kormány részéről.Inkább a pozitív oldalát nézzük és azt a célt hogy kormány segíteni akar a szegényeken és a rászorulókon.Az egyik válaszadó nem érti melyik “pihent agyú” találta ki.A válasz egyszerű: a Fidesz és a kormány.A válaszadó ezt nem tudta ? Az is lehet a válaszadó a balliberálisokhoz tartozik.Nem […] […]
  • Kulka János nyílt levélben válaszolt a buzizó Kerényinek
    Nagy botrány van kialakulóban a magyar színházi életben.Kerényi Imre minősíthetetlen kijelentésekkel illette Alföldi Róbert által vezetett Nemzeti Színházat.Kulka nyílt levélben válaszolt a buzizó Kerényinek.Kulka János nem fog fellépni Vidnyánszky színházában.Vajon lesznek más színészek is akik követik Kulka példáját? Kulka János  Fotó : MTI/Kosztincsák Szi […]
  • Kerényi Imre a Nemzeti Színházról : “csak nem a buzikról fog szólni, hanem a szerelemről, meg a barátságról, meg a hűségről”
    Kerényi kijelentései kiverik a biztosítékot a színházi berkekben.Minősíthetetlen és gátlástalan kijelentési aggasztják a színházi szakembereket,de nincs mit tenni Kerényi ellen,mert atombiztos a pozíciója.Orbán Viktor belső bizalmasa mondhat akármit.Kerényihez csatlakozott a Nemzeti Színház új igazgatója Vidnyánszky Attila. Mit mondtak az egyik beszélgetésen […]
  • Eurovízió: pénzért vettek magyar szavazatokat – 0 pont ByeAlexnek Romániától?
    Négyezer forintért vettek magyar szavazatokat az Eurovíziós dalversenyre valószínűleg az azeri versenyző érdekében – ez derül ki abból a beszélgetésből, amely a Class FM Morning Show című műsorában hangzott el csütörtök reggel.A férfi – aki magát Tamásnak nevezte – elmondta, kaptak egy telefont, és egy számot, hogy hova kell küldeni az SMS-eket. Üzenetenként […]
  • Tamerlan Carnajev tettestárs volt egy gyilkosságban
    Két évvel ezelőtt három embert gyilkolt meg a bostoni robbantás egyik feltételezett elkövetője, Tamerlan Carnajev, valamint egy barátja, akit lelőttek, mert kihallgatása közben megkéselte az FBI egyik különleges ügynökét – közölte helyi idő szerint szerdán a CNN, a CBS az NBC televízió rendőrségi forrásokra hivatkozva.A három drogkereskedőt a küzdősportokban […]
  • Orbán: Az alkotmányos viták korszakán túl vagyunk
    Az alkotmányos viták korszakán túl vagyunk – mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön az Alkotmánybíróságon (Ab), miután megbeszélést folytatott Paczolay Péterrel, a testület elnökével. Az új alaptörvény körüli viták korszaka lezárult, az alkotmányos viták nyugvópontra jutottak Magyarországon – értékelte a kormányfő az Ab keddi döntését, amellyel a tes […]
  • Pandákat kaptak lencsevégre
    A Természetvédelmi Világalap (WWF) által publikált felvételek és videók a híresen veszélyeztetett medvéket, valamint szomszédaikat – többek között vörös macskamedvéket, bengáli törpemacskákat és makákókat – mutatják, amint felfedezik természetes környezetüket. A felvételek több mint 100 automata infravörös kameracsapdától származnak, melyeket Szecsuan provin […]
  • Katalin hercegné besárgult ,nem “sárgaságos betegségben”
    Ne aggódjon,mert nem “sárgaságos betegségben” szenved a hét hónapos terhes Katalin hercegné. A kanárisárga, varázslatos Emilia Wickstead selyemkabátban Katalin hercegné már a közelgő nyarat idézte. Tegyük hozzá a hűvösebb, angol nyarakat. A hercegné II. Erzsébet évente megrendezendő kerti partiján vett részt a Buckhingham Palotában. A kerti parti elnevezés v […]

Top Rated

Szerző

http://twitter.com/

Hiba: a Twitter nem válaszol. Kérlek várj néhány másodpercet, mielőtt frissítenéd az oldalt.

%d bloggers like this: