Csatáry-ügy – Meghosszabbították a gyanúsított házi őrizetét


Budapest, 2012. augusztus 22., szerda (MTI) – A Budai Központi Kerületi Bíróság 2012. augusztus 16-ai végzésében meghosszabbította Cs. László gyanúsított házi őrizetét abban a büntetőügyben, amelyben a Budapesti Nyomozó Ügyészség jár el háborús bűntett miatt – tájékoztatta szerdai közleményében a Fővárosi Törvényszék sajtó- és nemzetközi kapcsolatok osztálya az MTI-t.

    A bíróság döntése szerint a házi őrizet legfeljebb 2012. november 18-áig tart. A végzés nem jogerős.
    A Budapesti Nyomozó Ügyészség a szökés, elrejtőzés veszélye miatt kérte, hogy a bíróság további három hónappal hosszabbítsa meg a 97 éves férfi házi őrizetét. A bíróság az ügyészi indítványt megalapozottnak találta.
    A bíróság végzése szerint továbbra is megalapozott a veszélye annak, hogy az idős, de mozgási és helyváltoztatási képességét tekintve jó egészségi állapotban lévő gyanúsított szabadlábra kerülése esetén külföldre távozna, illetve a hatóságok számára elérhetetlenné válna. A bíróság szerint ezért az eljárási cselekményeken való jelenléte csak a házi őrizet meghosszabbításával biztosítható.
    Horváth B. Gábor, Csatáry László kirendelt védője az MTI-nek szerda délután elmondta: a házi őrizet meghosszabbításáról szóló írásos határozatot sem ő, sem Csatáry László nem kapta még kézhez.
    Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke az MTI-nek nyilatkozva elmondta: a házi őrizet meghosszabbítását elrendelő határozatnak meg kell lennie még a házi őrizet lejárta előtt, és az érintettnek erről tudnia kell. Ha nincs ilyen határozat, illetve azt a terhelt nem kapja meg, akkor elvileg jóhiszeműen el tudja hagyni a lakást, függetlenül attól, hogy már megszületett-e a határozat – fogalmazott Bánáti János.
    Az ügyészség Csatáry Lászlót emberek kínzásával megvalósított háborús bűntettel gyanúsítja, amiért akár életfogytiglani szabadságvesztés is kiszabható.
    A 97 éves férfit július 18-án helyezte 30 napra házi őrizetbe a Budai Központi Kerületi Bíróság.

About these ads

Névjegy valaki
Valaki vagyok

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Blog Statisztikák

  • 586,760 hits

Archivum

Kategóriák

Olvassa a cikkeimet’

Enter your email address to subscribe to this blog and receive notifications of new posts by email.

Csatlakozz a 39 követőhöz

RSS Valaki blogja

  • Erőss Zsolt felesége: véget értek a mentőakciók – Mi a tanulság?
    Mivel a Kancsendzöngán már este van, ha volt is ma valamilyen mentőakció, annak mostanra be kellett fejeződnie – mondta Sterczer Hilda, a Himalájában szerdán eltűnt egyik magyar hegymászó, Erőss Zsolt felesége. Több előjele volt a magyar hegymászók tragédiájának – fejtette ki az esettel összefüggésben Farkas Péter, a Magyar Hegy- és Sportmászószövetség elnök […]
  • Sok művész felháborodott Kerényi szavain – Orbán Viktor is?
    Kerényi Imre legalább olyan kiszámíthatatlan,mint Matolcsy György.Kerényi minősíthetetlen kijelentést tett a Cukor utcai beszélgetés alkalmával a jelenlegi Nemzeti Szinházról.Szavain sok művész felháborodott.Kulka szerint ez a legmélyebb pont a Nemzeti Színház életében.Kerényi nem kért bocsánatot ás nem nyilatkozik a sajtónak.Vidnyánszky közleményében bocsán […]
  • Vidnyánszky Attila közleménye: Sajnálom
    Fotó: dehir.hu Sajnálom, hogy a jelenlétemben igaztalan és bántó szavak hangoztak el a Nemzeti Színház eddigi műsoráról. Hibáztam, amikor nem igazítottam helyre ezeket a szavakat akkor, amikor kimondattak. Most megteszem. A Nemzeti vezetőjeként azon fogok dolgozni, hogy közös, valós kérdéseinkre egymást megbecsülve keressünk válaszokat. Budapest, 2013. május […]
  • A kétfejű számi ikrek
    A világsajtót bejárta az Abigail és Brittany Hansen sziámi ikrek története.Két különböző egyéniség egy testben.Róluk olvashat részletesen a firaizmus.com-on . A fotók az elébb idézet blogból származnak Kategória:Érdekes Tagged: Abigail és Brittany Hansen, kétfejű, sziámi ikrek
  • Mutyi lesz a szociális temetés?Nem. Mi lesz a hivatásos temetkezési vállalkozókkal és a papokkal?
    A balliberálisok egyik támadása hogy mutyi lesz a szociális temetés.Mutyi lesz? Nem ,mert a kormány őrködni fog.Még fognak javítani a törvényen,mert szükséges tisztázni a félreérthető szöveget.Várjuk ki a végét.Addig lehet gondolkozni rajta,hogy milyen lesz a szociális temetés.Vajon a Fidesz sok szavazatot fog nyerni a szociális temetéssel?A Fidesz-szavazók […]
  • „Nem vagyok én temetőcsősz” vélemények a szociális temetésről – Melyik “pihent agyú” találta ki?
    A szociális temetés egy jó ötlet a kormány részéről.Inkább a pozitív oldalát nézzük és azt a célt hogy kormány segíteni akar a szegényeken és a rászorulókon.Az egyik válaszadó nem érti melyik “pihent agyú” találta ki.A válasz egyszerű: a Fidesz és a kormány.A válaszadó ezt nem tudta ? Az is lehet a válaszadó a balliberálisokhoz tartozik.Nem […] […]
  • Kulka János nyílt levélben válaszolt a buzizó Kerényinek
    Nagy botrány van kialakulóban a magyar színházi életben.Kerényi Imre minősíthetetlen kijelentésekkel illette Alföldi Róbert által vezetett Nemzeti Színházat.Kulka nyílt levélben válaszolt a buzizó Kerényinek.Kulka János nem fog fellépni Vidnyánszky színházában.Vajon lesznek más színészek is akik követik Kulka példáját? Kulka János  Fotó : MTI/Kosztincsák Szi […]
  • Kerényi Imre a Nemzeti Színházról : “csak nem a buzikról fog szólni, hanem a szerelemről, meg a barátságról, meg a hűségről”
    Kerényi kijelentései kiverik a biztosítékot a színházi berkekben.Minősíthetetlen és gátlástalan kijelentési aggasztják a színházi szakembereket,de nincs mit tenni Kerényi ellen,mert atombiztos a pozíciója.Orbán Viktor belső bizalmasa mondhat akármit.Kerényihez csatlakozott a Nemzeti Színház új igazgatója Vidnyánszky Attila. Mit mondtak az egyik beszélgetésen […]
  • Eurovízió: pénzért vettek magyar szavazatokat – 0 pont ByeAlexnek Romániától?
    Négyezer forintért vettek magyar szavazatokat az Eurovíziós dalversenyre valószínűleg az azeri versenyző érdekében – ez derül ki abból a beszélgetésből, amely a Class FM Morning Show című műsorában hangzott el csütörtök reggel.A férfi – aki magát Tamásnak nevezte – elmondta, kaptak egy telefont, és egy számot, hogy hova kell küldeni az SMS-eket. Üzenetenként […]
  • Tamerlan Carnajev tettestárs volt egy gyilkosságban
    Két évvel ezelőtt három embert gyilkolt meg a bostoni robbantás egyik feltételezett elkövetője, Tamerlan Carnajev, valamint egy barátja, akit lelőttek, mert kihallgatása közben megkéselte az FBI egyik különleges ügynökét – közölte helyi idő szerint szerdán a CNN, a CBS az NBC televízió rendőrségi forrásokra hivatkozva.A három drogkereskedőt a küzdősportokban […]

Top Rated

Szerző

http://twitter.com/

Hiba: a Twitter nem válaszol. Kérlek várj néhány másodpercet, mielőtt frissítenéd az oldalt.

%d bloggers like this: