Szélsőjobboldali szervezeteket tiltottak be Németországban. Magyarországon betiltották volna?


Németországban betiltottak három neonáci csoportot olvashatjuk az MTI hírében.Azt a kérdést tettem fel : Magyarországon is betiltották volna a három neonáci csoportot? Kétlem,mert Magyarországon más törvények vannak és nem szokás a szélsőséges csoportokat betiltani.

 
Berlin, 2012. augusztus 23., csütörtök (MTI) – Nagyszabású razziát tartottak csütörtökön a németországi Észak-Rajna-Vesztfália tartományban működő neonáci csoportoknál, amelyek közül hármat egyúttal be is tiltottak.

Az akcióban több mint 900 rendőr vett részt. Csaknem 150 helyszínen tartottak házkutatást. Lefoglaltak fegyvereket, számítógép-merevlemezeket és a szélsőjobboldali Német Nemzeti-demokrata Párt (NPD) támogatására buzdító választási plakátokat.
A 32 településen egyszerre végrehajtott intézkedésekkel az eddigi legerősebb csapást mérték a szélsőjobboldali csoportosulásokra a legnépesebb német tartományban – mondta Ralf Jaeger észak-rajna-vesztfáliai belügyminiszter.
A miniszter csütörtökön elrendelte három úgynevezett bajtársi közösség betiltását és felszámolását. A szervezetek a demokratikus rend ellenségei, tagjai idegengyűlölő, rasszista és antiszemita nézeteket képviselnek – indokolta Jaeger a döntést. Hozzátette: a lefoglalt NPD-plakátok bizonyítják, hogy szoros a kapcsolat a párt és a militáns neonáci csoportok között.
A lefoglalt tárgyak révén újabb lendületet vehetnek az NPD betiltására irányuló kezdeményezések – vélekedett.
Az 1964-ben alapított párt betiltásáról szinte fennállása óta vitatkoznak Németországban, és egyszer már meg is próbálkoztak vele, de kudarcot vallottak; az alkotmánybíróság 2003-ban elutasította a törvényhozás és a szociáldemokrata-zöld kormány közös kezdeményezését. Az indoklás szerint a bizonyítékok nagy része olyan NPD-funkcionáriusok kijelentésein alapult, akiket a belső elhárítás épített be a pártba informátorként.
Az idén márciusban a tartományi belügyminiszterek a szövetségi belügyi tárca vezetőjével olyan megállapodásra jutottak, hogy egy esetleges újabb eljárás sikere érdekében az illetékes hatóságok elkezdik a szükséges adatok begyűjtését, a belső elhárítás pedig április elejétől megszakítja a párt vezető testületeiben kialakított titkos kapcsolatait. Arról majd csak az év végén döntenek a miniszteri értekezletén, hogy megpróbálkoznak-e egy újabb betiltási indítvánnyal.

 

About these ads

Névjegy valaki
Valaki vagyok

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Blog Statisztikák

  • 583,010 hits

Archivum

Kategóriák

Olvassa a cikkeimet’

Enter your email address to subscribe to this blog and receive notifications of new posts by email.

Csatlakozz a 39 követőhöz

RSS Valaki blogja

  • Tapssal fogadták ByeAlexet a reptéren
    Tapssal fogadták ByeAlexet a reptéren.Sokan várták és tapsoltak amikor ByeAlex megérkezett.10. helye nagy elismerés neki és Magyarországnak.ByeAlex fáradt ,de boldog is. Mit nyilatkozott a reptéren? Nézze meg a videót blikk.hu-n. Forrás : blikk.hu Kategória:Bulvár Tagged: ByeAlex, reptér, taps
  • Kövér László : “Rendet teszünk, terveket készítünk, építünk”
      Az újrakezdés készségét nevezte a magyar lélek legfontosabb sajátosságának az Országgyűlés elnöke pénteken Gyálon, az új városközpont avatásán. Kövér László   Forrás : kormanyozz.hu Beindulni látszik a gazdasági növekedés, egyre inkább mozgásba lendül az ország, és a helyi közösségek által létrehozott beruházások is azt mutatják, hogy az újrakezdés készség […]
  • 103 évesen lett szerelmes egy ausztrál néni
    Marjorie Hemmerde sosem gondolta volna, hogy 103 évesen találkozik élete szerelmével. Az ausztrál asszony három éve, egy melbourne-i idősek otthonában ismerte meg az akkor 70 esztendős Gavin Crawfordot. Marjorie most 106, élete párja pedig 73 éves, de boldogságuk teljes. Fotó Rex Mit mondanak a szerelmükről? Olvassa el a cikket a borsonline.hu-n Kategória:Bu […]
  • Elindult a Duna teljes hosszát végigfutó magyar parasportoló Molnár Péter
    Molnár Péter parasportoló a romániai Tulceaból elindult a németországi Donaueschingenig,a  Duna forrásáig. A hét országot érintő, június 29-éig tartó “Európai Kék Szalag Futással” a 34 éves parasportoló a magyar EU-elnökség idején elfogadott Duna-stratégia cselekvéstervére akarja felhívni a figyelmet.3000 kilométert fut összesen.Sok sikert kívánhatunk Molnár […]
  • Hogyan néz ki Ördög Nóra kislánya, Nánási Mici?
    Hogyan néz ki Ördög Nóra kislánya, Nánási Mici? Erre kíváncsi az egész ország.Csak egy fotót tett közzé a boldog apuka , Nánási Pál. Megnézhető Nánási Mici a nanasi.hu-n   Kategória:Fotók Tagged: Nánási Mici fotó
  • Ördög Nóra: „Nem lehet szavakba önteni azt a pillanatot” – Videóra vették a szülést
    Ördög Nóra az egyik legboldogabb anyuka Magyarországon.Az RTL Klubnak adott telefon interjúban beszámol a részletekről a boldogságát megosztva a nézőkkel.A nézőket is érdekli mi van Micivel,Nórival és családdal.A Nánási család nagyon boldog és Mici jól van amely a legfontosabb.Kire hasonlít Mici?Mindenkire.Hallgassák meg a boldog anyukát a rtlklub.hu-n Ilyen […]
  • Miért lettek gyilkosok a szamarak?
    Nem lehet egyelőre megmagyarázni a gyilkos szamarak tettét.Találgatni lehet.Mit mond a szakember? A TV2 Mokka műsorában választ kaphatunk : Két szamár tépett szét egy 65 éves férfit, Magyarszecsődön. A holttestre az állatok gazdája talált rá a karám bejáratánál. Az áldozatra feltehetőleg hátulról támadtak rá a megvadult patások, majd letépték róla a ruháját […]
  • Tücsköt-bogarat fogunk enni?Az ENSZ ajánlása kötelező lesz?
    Döbbenetes közleményt adott ki az ENSZ.Hogyan oldaná meg az éhezést a világon?A rovarok etetésével.Tücsköt-bogarat fogunk enni?Igen,ha a világon ezt a táplálkozási szokást fogják bevezetni.Mi lesz azokkal akik nem tudnak rovarokat enni?Meghalnak és kész.Így is az a baj,hogy népes az emberiség ….Az tény,hogy rovarokat eszünk csak nem tudunk róla.Erről mélyen […]
  • EDDA- musical sikere után újra ivott Pataky – Lévai Anikó végig tapsolta az előadást
    Két év alkoholstop után borba fojtotta az örömét Pataky Attila, miután a közönség tombolt elragadtatásában az Edda-musical premierjén. A zenész becsípett a bemutató utáni partin, és a sikeren felbuzdulva máris két újabb musicalt tervez. – írja a Borsonline. A lap beszámolója szerint “Pataky a nézőtérről – többször is elsírva magát – figyelte az Edda zenéjére […]
  • 10. lett ByeAlex az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjében – Szép volt ByeAlex
    ByeAlex minden idők harmadik legjobb magyar helyezését érte el.Nagy meglepetésre 10. helyen végzet.Minden kritika ellenére az európaiknak tetszett ByeAlex Kedvesem dala.Romániától 0 , a németektől 12 pontot kapott.Vajon a németeket nem érdekelte az Orbán-Merkel politikai vita? A németek nem ellenségek? Romániában nem szavaztak a magyarok ByeAlexre?Ez nagyon […]

Top Rated

Szerző

http://twitter.com/

Hiba: a Twitter nem válaszol. Kérlek várj néhány másodpercet, mielőtt frissítenéd az oldalt.

%d bloggers like this: