Hajdu János: a világ egyik leggyorsabb alakulata a TEK.Reszkess Jobbik ‘


Hajdu János ritkán nyilatkozik.Ha nyilatkozik akkor is keveset mond.Kőszegen más volt a helyzet.Ki mondta azt amit az ország-világ tudhat: A világ egyik leggyorsabb alakulata a TEK.Milyen jó ezt hallani’ Orbán Viktort és Áder Jánost éjjel-nappal ők védik.Azt gondolom,hogy Hajdu azért nem mondta azt,hogy a TEK a legjobb,mert van még néhány alakulat mely jobb mint a magyar.Ott van az amerikai,az orosz vagy az izraeli alakulat. Megnyugtató Hajdu János szavai,mert a TEK-re nagy szükség van.Nagyon rossz volt az előző védelmi alakulat’ Megkaptam a választ az MTI tudósításában  miért kellett a TEK:

TEK 2010-es megalakulása előtti elnöki személyvédelmet jellemezve azt mondta: a teszteken ötből négy szituációban “elveszítették az elnököt”, vagyis “ennyire voltak felkészültek az ezt megelőző miniszterelnököt védő személyvédők”. Megjegyezte, hogy amikor a TEK átvette Orbán Viktor védelmét, sem mentőtiszt, de még egészségügyi felszerelés sem volt az egységben. “Ma azért ez egy kicsit másképp működik, ezek a fiúk (…) ma valóban a világ élvonalbeli személybiztosítóihoz tartoznak” – jelentette ki, hangsúlyozva, hogy a TEK által védett két közjogi méltóság, Orbán Viktor és Áder János is elégedett a személyvédőkkel.

Az egyik kijelentésében azt mondta,hogy nem kell pénz a TEK-re,a másik kijelentésében ezeket mondta:

“Rengeteg pénzt teszek abba, hogy tanuljanak (a TEK-esek), hogy külföldi kiképzésekre menjenek, hogy külföldi kiképzők jöjjenek Magyarországra, minél több ismeretet szerezzenek meg a szakma jelenlegi világszínvonalon történő ellátásáról, és minél jobbak legyenek a védőfelszerelések” – sorolta, majd azzal folytatta, hogy a magyar terrorelhárítók a világ legbiztonságosabb eszközeit használhatják, ami megkönnyíti a munkájukat, és “nagyon sokat tudok ahhoz hozzátenni, hogy este mindenki hazamenjen a családjához”. Utóbbival kapcsolatban megjegyezte ugyanakkor: biztos, hogy ez nem lesz mindig így, mert ilyen sok műveletnél “lehetnek problémák”, de “ha tetszik valakinek, ha nem, akkor is a legjobb felszerelést fogják megkapni”. Elmondta, a TEK esetében 10-13 milliárd forintos költségvetésről kell beszélni, amelyből nyolcmilliárd bérköltség. Rámutatott ugyanakkor arra is, hogy egymilliárd forintot “termelnek vissza a rendszerbe” azzal, hogy nem 28 kommandót üzemeltetnek Magyarországon – mint korábban -, hanem csak egyet, 13 osztállyal.

Hajdu válaszolt arra a feltevésre,hogy a TEK Orbán Viktor “magánhadserege” .A válasza egyértelmű: NEM.Néhány fontos adatot nem mondott el,de a lényeget igen.Biztonságban vagyunk,mert a TEK megvéd bennünket.A TEK egyik célpontja a Jobbik.Ha ez így van,akkor azt lehet érteni: Reszkess Jobbik,mert itt van a TEK ‘ Az Új Gárda sem egy félős alakulat.Ha őket nézem,akkor azt mondhatom hogy jobb elkerülni őket vagy tisztes távolságból nézni.Ha jól értem,akkor lesz még itt balhé,de a TEK megvéd.

A főigazgató az ország belső, de kezelhető problémájaként említette, hogy “meglehetősen erőre kapott a szélsőjobboldal”. Példaként hozta, hogy a Jobbik bejutott a parlamentbe, és több más szélsőséges jobboldali szervezet is alakul. Kijelentette ugyanakkor, hogy ma nincsenek Magyarországon olyan fegyveres csoportok, amelyek olyan problémákat tudnának okozni, amelyekkel kormányok lennének megdönthetők, vagy amelyek emberéleteket követelhetnének

Forrás : Kőszeg, 2012. augusztus 25., szombat (MTI)

 

About these ads

Névjegy valaki
Valaki vagyok

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Blog Statisztikák

  • 614,436 hits

Archivum

Kategóriák

Olvassa a cikkeimet’

Enter your email address to subscribe to this blog and receive notifications of new posts by email.

Csatlakozz a 39 követőhöz

RSS Valaki blogja

  • Megdőlt a 100 éves melegrekord Budapesten , 35,7 fok volt – 15 perc alatt le lehet égni
    Budapesten csaknem 100 éves melegrekord dőlt meg. Péntek délig másodfokú riasztás van érvényben, az ÁNTSZ mindenkit arra figyelmeztet: igyon elég folyadékot, és igyekezzen hűteni a szervezetét. MTI Fotó: Máthé Zoltán Megdőlt a fővárosi napi melegrekord – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa. Az új június 18-i fővárosi melegrekord 35,7 fok, […]
  • Orbán Viktor megtalálta a válságból kivezető utat – A világ miért nem ismeri el?Miért nem adnak Nobel díjat?
    Tamásiban Orbán Viktor felavatta az új sportcsarnokot és kijelentette hogy megtalálta a válságból kivezető utat,miközben a világ , de legalábbis annak európai része válságoktól szenved.A világ miért nem ismeri el és másolja a magyar modellt?Miért nem adnak Nobel díjat ezért Orbán Viktornak?Akkor meg szenvedjenek továbbra is ….   Orbán Viktor miniszterelnök m […]
  • Orbán: megtaláltuk a válságból kivezető utat
    Magyarország nemcsak megtalálta a válságból kivezető utat, hanem a magyar emberek közös terveket is kovácsolnak a jövőre – mondta Orbán Viktor miniszterelnök Tamásiban, a város sportcsarnokának avatásán. Orbán Viktor miniszterelnök mond beszédet Tamásiban a városi sportcsarnok avatásán 2013. június 18-án. A sportcsarnok 498 millió forintos beruházással, 350 […]
  • Le a kalappal azok előtt, akik részt vettek a védekezésben!
    Le a kalappal azok előtt, akik részt vettek a védekezésben!  Orbán Viktor Facebook oldalán nézhető meg a videó.Igen le a kalappal előttük.Mit olvashatunk a hozzászólásokban?Orbán Viktor ” KORMÁNYZÓ ÚR “? Videó a facebook.com-on És le a kalappal a Miniszterelnök úr és a kormányzat előtt hisz a politikai irányítás is kitűnőre vizsgázott!!!  Egy a nemzet egy [… […]
  • Hogyan sikerült villámgyorsan létrehozni az Árvízvédelmi Rádió -t ?
    Szükség van az Árvízvédelmi Rádióra? Igen,mert friss híreket hallgathatunk egy hónapig az árvízről.Hogyan sikerült villámgyorsan létrehozni az Árvízvédelmi Rádió -t ? Ráadásul a Neo FM frekvencián hallgathatjuk a rádiót.A válasz : volt politikai akarat.Ez volt a helyzet a Dankó Rádió esetében.Több nagy múltú csatornák véglegesen eltűntek,mint a Danubius vagy […]
  • Varga: nem ültethetnek bennünket még egyszer szégyenpadra – Ezért kell a “csomag”?
    Varga Mihálynak és a kormánynak biztosan igaza van.Szükség van pénzre ahhoz hogy a szégyenpadról felálljon Magyarország.Ezért kell a “csomag”? Varga Mihály  Forrás : kormany.hu A hétfőn ismertetett pénzügyi javaslatcsomag pótolhatja azt a kieső költségvetési bevételt – 110-120 milliárd forintot -, amit az alacsonyabb infláció okoz – közölte a Kossuth Rádió r […]
  • 3 megye kivételével másodfokú a figyelmeztetés – 35 fok is lehet
    Az Országos Meteorológiai Szolgálat három megyére első-, tizenhat megyére és a fővárosra pedig másodfokú figyelmeztetést adott ki keddre a hőség miatt. A meteorológiai szolgálat veszélyjelzése szerint kedden a napi középhőmérséklet 25 Celsius-fok felett alakulhat, emiatt citromsárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adtak ki Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád és Sz […]
  • Orbán : “Az ország megmutatta az igazi arcát”
    A szakemberek újabb dunai árhullámra már nem számítanak. Mindenhol tart a kárfelmérés és a helyreállítás. Orbán Viktor kormányfő a parlamentben azt mondta: kiderült, hogy amikor ember kell a gátra, akkor az ország egységes és erős. Orbán Viktor miniszterelnök felszólal az Országgyűlés plenáris ülésén 2013. június 17-én. MTI Fotó: Koszticsák Szilár Átadták a […]
  • Orbán: Túl vagyunk a nehezén, a helyreállítás a következő feladat
    “Az újjáépítések hamarosan megkezdődnek, és már csak egy rossz emlék lesz az a fenyegetés, amit Magyarországon mintegy 200 ezer embernek kellett megélnie” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök. “Nem vesztettünk emberéletet, komolyabb sérülés sem történt, és nincs tömeges kár” – mondta a kormányfő Mohácson az árvízi védekezést értékelő sajtótájékoztatóján. A k […]
  • Megverték Szita Bence gyilkosait a rabtársak?
    Somogyi Hírlap úgy tudja, hogy az első fokon, a 11 éves Szita Bence brutális és különösen kegyetlen meggyilkolása miatt tényleges életfogytiglani szabadságvesztésre ítélt B. Józsefet és K. Józsefet agyba-főbe verték fogva tartásuk helyén.Forrás : sonline.hu-n Polcz Erika harmadrendű (k) és Bogdán József (j3) elsőrendű vádlottakat elvezetik az előre kitervelt […]

Top Rated

http://twitter.com/

Hiba: a Twitter nem válaszol. Kérlek várj néhány másodpercet, mielőtt frissítenéd az oldalt.

%d bloggers like this: