A gyógyító kínai mozgáskombináció : a 3-1-2 meridián gyakorlat


Nem csak vér, hús és csont vagyunk. Aki ma ezt nem így látja, bizony igen elmaradott nézeteket vall. Az energia (amit a kínaiak Qi-nek (ejtsd csí)  ) neveznek, milliméterre pontosan meghatározható pályák mentén nyargal bőrünk alatt. A Qi, és energiahálózatuk, a meridiánok létét a hazánkban is működő nyugati orvoslás nem akarja tudomásul venni. Ami talán érthető, hisz a meridiánok nem kézzel fogható, szövettanilag kimutatható részeink, ugyanakkor modern módszerekkel igenis bizonyíthatók. Zhu Zhong Xiang professzor (a Kínai Tudományos Akadémia Biofizikai Intézete, illetve a Pekingi Akupunktúrás Meridián Kutató Központ orvoskutatója) sokat dolgozott a meridiánok kimutatásán. Az elvégzett mechanikus, 
elektronikus vizsgálatok, bőrellenállás-mérések, és akusztikus kísérletek bebizonyították, hogy az ezekkel kirajzolt meridiánok pontosan megfelelnek az akupunktúrában használt vezetékeknek.  
Miért fontosak a meridiánok?  
„Bennük kering a Qi és a Vér, kiegyensúlyozzák a Yint és a Yangot, döntenek életről és halálról, száz betegséget meggyógyítanak” (Sárga Császár Belső Könyve – Spirituális Tengely). Egy szó, mint száz, meridiánjainkban legyen egyensúly és rend, így minden szervünk energetikailag egészséges állapotban tartható, amivel jelentősen megnövelhetjük a várható élettartamot, erőben és egészségben. Kínában sok olyan módszer létezik, amivel a meridiánokat edzésben lehet tartani, gondoljunk csak a KungFura (kínai harcművészetek), TaiChi-re vagy épp a gyógyító légzésgykorlatokra, a QiGong-ra. A gond ott kezdődik, hogy ezen gyakorlatok elsajátítása időigényes, bonyolult, sok edzést kíván, és jobb fiatalon, gyerekkorban elkezdeni, mivel a test hajlékonyságát igénylik. Így ezeket nem lehet terápiásan bármikor, bárkinél, azonnal alkalmazni. Zhu professzor ezért úgy gondolta, létrehoz valamit, ami ötvözi a Sárga Császár Belső Könyvében olvasható akupunktúrás szabályokat, a meridiánelméletet, valamint a testi erőt igénylő gyakorlatokat, s ezek összegyúrásával létrehoz egy egyszerű, biztonságos, könnyen megtanulható, bármely életkorban elkezdhető egészségmegőrző módszert: ez a 3-1-2 meridiángyakorlat. Az évek során mintegy harmincezer gyógyultat publikált és nemzetközi szemináriumokon tanítja ezt a módszert és képez 3-1-2 meridián doktorokat.A 3-1-2 meridián gyakorlat egy 12 perces kínai gyógytorna. Napi rendszerességgel végezve feloldódnak testünk meridiánjainak energetikai blokkjai, ami a test öngyógyulását indítja el. 3 akupunktúrás pont masszázsával, pár perc könnyed izommunkával és az összes meridiánt aktiváló finom testcsapkodással (mely az eredetileg előírt hasi légzést váltja ki, és ráadásul minden meridiánt érint, nem csak a hason futókat) a lehető legmélyrehatóbban teszünk egészségünkért. 
A gyakorlat egyszerű, biztonságos, nem megerőltető,  bármely életkorban elkezdhető, 
gyógyszermentes megoldást nyújt sok-sok akut és krónikus panaszra, és napi végzése hozzásegít a jelentősen hosszabb és egészségesebb élethez. A 3-1-2 meridián gyakorlat öngyógyító technika, végzése nem igényel semmilyen külső segítséget. Teljes kezelés, nem csak egy-egy gondot orvosol. Sokszor olyan bajoktól is megszabadulunk, amikről már évek óta tudomást se vettünk. 
A 3-1-2 radikális: okot kezel, nem tünetet. Végzésénél fontos a következetesség, végezzük el a 
mozgást minden nap, s egyéntől függően 1-3 héten belül már igen komoly javulás áll be 
állapotunkban. A nagy vízválasztó általában a 4. héten várható. Egészségünk, hangulatunk, 
fizikumunk, immunrendszerünk, egyszóval teljes testi és lelki harmóniánk napról napra javulni fog. Végezzük a gyakorlatot az első hónapban naponta kétszer, majd napi egyszer, s váljon az életünk részévé.

Mit is jelent a „3-1-2” elnevezés?
„3” : Vastagbél-4, Szívburok-6 és Gyomor-36 – a három akupont masszázsával a test egészére
hatunk, az összes szervet kezeljük, fájdalmat csillapítunk, simaizmokat (erek falai, szív, belső
szervek) lazítunk, és növeljük a várható élettartamot.

„1’ : hasi légzés – egy mélylégzési technika, este lefekvés után, elalvás előtt végezzük, ilyenkor csak a has alja emelkedik (koncentráljunk a köldök alatti területre), a mellkas nem mozdul. A tüdőkapacitás 2-10-szeresére nő, 9 meridián kap kezelést, nyugalmas alvást biztosít és kiváló tumorprevenció.
„2” : 2 lábbal végzett rövid izommunka, pl. guggolás – nem megerőltető, nem megizzasztó, a
szívet meg nem terhelő. Itt nem a teljesítmény számít, hanem a vázizomzat könnyed
átmozgatása. Meg lehet támaszkodni, a tempó is lehet egyéni. A lényeg, hogy egy nap se
maradjon ki!
Milyen betegségekben használjuk a 3-1-2-t?
Nem nagyon lehet olyan betegséget felsorolni, amire nem lehetne javasolni a teljes panasz
megszüntetésére, vagy kiegészítő terápiaként. Magas vérnyomás, szívpanaszok, cukorbetegség, asztma, allergiák, immungyengeség, idegrendszeri elváltozások, ízületi panaszok, pszichés betegségek, erőtlenség, kimerültség, a sor hosszú…

Szerző: Rigó Katalin

Forrás : oriolus-med.hu 

Bővebb információ : oriolus-med.hu

 

About these ads

Névjegy valaki
Valaki vagyok

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Blog Statisztikák

  • 614,351 hits

Archivum

Kategóriák

Olvassa a cikkeimet’

Enter your email address to subscribe to this blog and receive notifications of new posts by email.

Csatlakozz a 39 követőhöz

RSS Valaki blogja

  • Megdőlt a 100 éves melegrekord Budapesten , 35,7 fok volt – 15 perc alatt le lehet égni
    Budapesten csaknem 100 éves melegrekord dőlt meg. Péntek délig másodfokú riasztás van érvényben, az ÁNTSZ mindenkit arra figyelmeztet: igyon elég folyadékot, és igyekezzen hűteni a szervezetét. MTI Fotó: Máthé Zoltán Megdőlt a fővárosi napi melegrekord – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa. Az új június 18-i fővárosi melegrekord 35,7 fok, […]
  • Orbán Viktor megtalálta a válságból kivezető utat – A világ miért nem ismeri el?Miért nem adnak Nobel díjat?
    Tamásiban Orbán Viktor felavatta az új sportcsarnokot és kijelentette hogy megtalálta a válságból kivezető utat,miközben a világ , de legalábbis annak európai része válságoktól szenved.A világ miért nem ismeri el és másolja a magyar modellt?Miért nem adnak Nobel díjat ezért Orbán Viktornak?Akkor meg szenvedjenek továbbra is ….   Orbán Viktor miniszterelnök m […]
  • Orbán: megtaláltuk a válságból kivezető utat
    Magyarország nemcsak megtalálta a válságból kivezető utat, hanem a magyar emberek közös terveket is kovácsolnak a jövőre – mondta Orbán Viktor miniszterelnök Tamásiban, a város sportcsarnokának avatásán. Orbán Viktor miniszterelnök mond beszédet Tamásiban a városi sportcsarnok avatásán 2013. június 18-án. A sportcsarnok 498 millió forintos beruházással, 350 […]
  • Le a kalappal azok előtt, akik részt vettek a védekezésben!
    Le a kalappal azok előtt, akik részt vettek a védekezésben!  Orbán Viktor Facebook oldalán nézhető meg a videó.Igen le a kalappal előttük.Mit olvashatunk a hozzászólásokban?Orbán Viktor ” KORMÁNYZÓ ÚR “? Videó a facebook.com-on És le a kalappal a Miniszterelnök úr és a kormányzat előtt hisz a politikai irányítás is kitűnőre vizsgázott!!!  Egy a nemzet egy [… […]
  • Hogyan sikerült villámgyorsan létrehozni az Árvízvédelmi Rádió -t ?
    Szükség van az Árvízvédelmi Rádióra? Igen,mert friss híreket hallgathatunk egy hónapig az árvízről.Hogyan sikerült villámgyorsan létrehozni az Árvízvédelmi Rádió -t ? Ráadásul a Neo FM frekvencián hallgathatjuk a rádiót.A válasz : volt politikai akarat.Ez volt a helyzet a Dankó Rádió esetében.Több nagy múltú csatornák véglegesen eltűntek,mint a Danubius vagy […]
  • Varga: nem ültethetnek bennünket még egyszer szégyenpadra – Ezért kell a “csomag”?
    Varga Mihálynak és a kormánynak biztosan igaza van.Szükség van pénzre ahhoz hogy a szégyenpadról felálljon Magyarország.Ezért kell a “csomag”? Varga Mihály  Forrás : kormany.hu A hétfőn ismertetett pénzügyi javaslatcsomag pótolhatja azt a kieső költségvetési bevételt – 110-120 milliárd forintot -, amit az alacsonyabb infláció okoz – közölte a Kossuth Rádió r […]
  • 3 megye kivételével másodfokú a figyelmeztetés – 35 fok is lehet
    Az Országos Meteorológiai Szolgálat három megyére első-, tizenhat megyére és a fővárosra pedig másodfokú figyelmeztetést adott ki keddre a hőség miatt. A meteorológiai szolgálat veszélyjelzése szerint kedden a napi középhőmérséklet 25 Celsius-fok felett alakulhat, emiatt citromsárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adtak ki Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád és Sz […]
  • Orbán : “Az ország megmutatta az igazi arcát”
    A szakemberek újabb dunai árhullámra már nem számítanak. Mindenhol tart a kárfelmérés és a helyreállítás. Orbán Viktor kormányfő a parlamentben azt mondta: kiderült, hogy amikor ember kell a gátra, akkor az ország egységes és erős. Orbán Viktor miniszterelnök felszólal az Országgyűlés plenáris ülésén 2013. június 17-én. MTI Fotó: Koszticsák Szilár Átadták a […]
  • Orbán: Túl vagyunk a nehezén, a helyreállítás a következő feladat
    “Az újjáépítések hamarosan megkezdődnek, és már csak egy rossz emlék lesz az a fenyegetés, amit Magyarországon mintegy 200 ezer embernek kellett megélnie” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök. “Nem vesztettünk emberéletet, komolyabb sérülés sem történt, és nincs tömeges kár” – mondta a kormányfő Mohácson az árvízi védekezést értékelő sajtótájékoztatóján. A k […]
  • Megverték Szita Bence gyilkosait a rabtársak?
    Somogyi Hírlap úgy tudja, hogy az első fokon, a 11 éves Szita Bence brutális és különösen kegyetlen meggyilkolása miatt tényleges életfogytiglani szabadságvesztésre ítélt B. Józsefet és K. Józsefet agyba-főbe verték fogva tartásuk helyén.Forrás : sonline.hu-n Polcz Erika harmadrendű (k) és Bogdán József (j3) elsőrendű vádlottakat elvezetik az előre kitervelt […]

Top Rated

http://twitter.com/

Hiba: Bizonyosodj meg róla, hogy a Twitter fiókod a következő: public

%d bloggers like this: