Az örmény nép drámája a népirtás 1915-ben


Ha jól tudom Magyarország nem ismerte el a törökök örmény népirtását.A magyar-török hagyományos jó kapcsolatokra hivatkozva tették eddig,de mi lesz később?Nagyon érzékeny tabu téma a törökök által véghezvitt  örmény népirtás.Kattintsanak a Forrásra vagy keressenek több információt a netten’

 

Az örmény népirtás (örményül: Հայոց Ցեղասպանութիւն [hɑjotsʰ tsʰɛɫɑspɑnowtʰiwn], törökül: Ermeni Soykırımı) − említik még örmény holokauszt, nagy sorscsapás (Մեծ Եղեռն (IPA: mɛts jɛɫɛrn)) és örmény mészárlás néven is − örmény források szerint mintegy másfél millió örmény erőszakos kitelepítése és lemészárlása volt 1915 és 1917 között, a muzulmánvallású törökök alkotta Oszmán Birodalomban az ifjútörök kormány uralma alatt. A törökök szerint 200–300 000-en, míg a tudományos körökben elfogadott nézet szerint 600-800 ezren vesztették életüket.

Az örmény genocídiumra széles körben tekintenek úgy, mint az egyik első modern, szisztematikus népirtásra; sok nyugati forrás pusztán a halálozási arányt emeli ki, mint az örmények megsemmisítésére tett szervezett akció legfőbb bizonyítékát. A genocídium, amelyet a mai napig huszonkét ország ismert el hivatalosan népirtásnak, bizonyára a második legrészletesebben tanulmányozott ilyen jellegű eseménysorozat a történelemben. A Török Köztársaság kormánya visszautasítja, hogy az eseményeket genocídiumként jellemezzék.

 

1915 májusában Mehmed Talat pasa azt kérte a kormánytól és a nagyvezírtől, hogy törvényesítsék az örmények Anatóliából való kitelepítését. 1915. május 29-én az Egység és Haladás Központi Bizottsága elfogadta az ideiglenes kitelepítési törvényt (Tehcir-törvény), ami felhatalmazta az oszmán kormányt és hadsereget arra, hogy kitelepítsenek bárkit, akiről „úgy érzik”, veszélyt jelent a nemzetbiztonságra. Pár hónappal később jóváhagyták az ideiglenes kisajátítási és lefoglalási törvényt is, ami kimondta, hogy az örmények minden tulajdona, beleértve a földjüket, haszonállataikat és otthonaikat a hatóságok által lefoglalandó. Ahmed Riza oszmán parlamenti képviselő tiltakozott a törvény elfogadása ellen:

Törvénytelen az örmények vagyonát „elhagyott javaknak” minősíteni, hiszen az örmények, a tulajdonosok nem önként hagyták el birtokaikat; erőszakkal, kényszer alkalmazásával távolították el őket lakhelyeikről és kényszerítették száműzetésbe. Most a kormány azon van, hogy áruba bocsássa a javaikat (…) Ha mi egy alkotmányos kormány vagyunk, ami az alkotmányos joggal összhangban működik, nem tehetjük meg ezt. Lefogni a kezemet, kiűzni a falumból és aztán eladni a javaimat és tulajdonomat, ez minden körülmények között elfogadhatatlan. Sem az oszmánok lelkiismerete, sem a törvény nem engedheti meg ezt.

Az örmények tulajdonának lefoglalása és a törvény kihirdetését követő tömegmészárlások óriási felháborodást váltottak ki a nyugati világ nagy részén. Bár az Oszmán Birodalom háborús szövetségesei csak mérsékelten tiltakoztak, azóta temérdek német és osztrák történeti dokumentum került elő, ami tanúsítja azok szerzőinek szörnyűlködését az örmények által elszenvedett tömeges éhínségek és gyilkosságok felett.Az Egyesült Államokban a New York Times majdhogynem naponta foglalkozott az örmény nép ellen elkövetett tömeggyilkosságokkal, és „szisztematikus”, „jóváhagyott”, „a kormány által szervezett” eseményeknek írta le őket. Theodore Roosevelt később a háború legnagyobb bűntényeként jellemezte a népirtást.

Forrás : hu.wikipedia.org  


Részlet:

Az örmény települések lerohanásának ürügyéül az állítólagosan rejtegetett fegyverek elkobzása szolgált. Amerikai misszionáriusok jelentéseiből tudjuk, hogy ezen a címen tartóztattak le asszonyokat is, akiket meztelenre vetkőztetve frissen vágott faágakkal vertek össze. Különös kegyetlenséggel bántak el a papokkal, akiknek körmeit letépték, fogait kiverték, szakállát leégették és szemüket kivájták kivégzésük előtt.

A deportáltak füvet, sáskát, döghúst vagy saját halottaik húsát ették. Nem csoda, hogy a trebizondi 14 000 örmény közül 100 ember sem maradt életben. A 18 ezres sivasi és kharputi menetből mindössze 150-en érkeztek az aleppói tranzittáborba. Ezek a táborok valóságos járványgócokká váltak. Csupán Aleppóban 1916 augusztusa és 1917 augusztusa között 35 000 ember halt meg tífuszban. Zekki kormányzó, a Der el Zor-i terület ura különösen hírhedtté vált. Lóhátról kapott fel egy-egy gyereket a menetből, s a levegőben megpörgetve csapta hozzá őket éles kőhöz vagy sziklához. Más alkalommal 500 fiatal örményt záratott be egy karámba víz és élelem nélkül a tűző sivatagi napon, mindaddig, amíg elborult elmével egymásnak nem estek. Szolgálata alatt több mint 20 000 embert ölt vagy öletett meg.

Forrás : rubicon.hu

 

 

About these ads

Névjegy valaki
Valaki vagyok

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Blog Statisztikák

  • 614,719 hits

Archivum

Kategóriák

Olvassa a cikkeimet’

Enter your email address to subscribe to this blog and receive notifications of new posts by email.

Csatlakozz a 39 követőhöz

RSS Valaki blogja

  • Miért fütyülték ki a brazil államfőt a Konföderációs Kupa megnyitóján?
    Példátlan esemény történt a Konföderációs Kupa megnyitóján.A brazil szurkolók kifütyülték Brazília államfőjét ,Dilma Rousseff-et.Csak néhány mondatot mondhatott el.Micsoda leégés a világ előtt.A közvetítés közben hallhattuk az okokat is.Nem szeretik az államfőt.Sőt még tüntettek is a szurkolók.Hasonló eseményre nem kerülne sor Magyarországon. A magyar nép na […]
  • Orbán: A fertődi kormányülés a plebejus kormány tisztelgése az arisztokrácia előtt
    Magyarország akkor tud megújulni, ha sikerül eltüntetni a szocializmus szellemházait, és létrejönnek a minőségi közösségi terek – mondta Orbán Viktor a fertődi Esterházy-kastély felújított marionettszínházának átadási ünnepségén. A miniszterelnök a délután kezdődő, Fertődre kihelyezett kormányülést egy plebejus kabinet tisztelgésének nevezte a magyar ariszto […]
  • Hőség a fővárosi állatkertben – fotók
    A fővárosi állatkertben is nagy volt a hőség.Hogyan védekeztek az állatok?   Egy vízidisznó fürdik a Fővárosi Állat- és Növénykert Dél-Amerika kifutójának medencéjében 2013. június 18-án. Másodfokú hőségriasztást rendelt el június 17-én hétfő déltől péntek éjfélig az országos tiszti főorvos. MTI Fotó: Kovács Attila Egy tőkésréce tojó fürdik a Fővárosi Állat- […]
  • Tanácsok kánikulában
    A nagy hőség hatására a szervezetünkben különböző rendellenességek léphetnek fel. Vészjelzések: fejfájás, rosszullét, szédülés, szapora szívverés, eszméletvesztés. Forrás : MTI Kategória:Időjárás Tagged: Tanácsok kánikulában
  • Ma extrém erős UV-B sugárzás , 36 fok és felhőszakadás várható
    Fokozta és az egész országra kiterjesztette a hőség miatt kiadott figyelmeztetéseit szerda reggel az Országos Meteorológiai Szolgálat. Egy locsolójármű sofőrje vízpermettel locsolja a járókelőket a belvárosi Erzsébet téren, a Le Méridien Budapest szálló előtt 2013. június 17-én. Másodfokú hőségriasztást rendelt el az országos tiszti főorvos. A hét elején tov […]
  • 43 településen már befejeződött a helyreállítás ,49 helyen még tart.
    Az árvíz utáni helyreállítás az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szerda délelőtti összesítése szerint 43 településen már befejeződött, 49 helyen még tart. Három baranyai településen még nem tudtak nekilátni a munkálatoknak, de szerdán ezeken is meg tudják kezdeni a munkát. Az OKF a honlapján azt írta: az árvíz által a leginkább érintett Győr-M […]
  • Megdőlt a 100 éves melegrekord Budapesten , 35,7 fok volt – 15 perc alatt le lehet égni
    Budapesten csaknem 100 éves melegrekord dőlt meg. Péntek délig másodfokú riasztás van érvényben, az ÁNTSZ mindenkit arra figyelmeztet: igyon elég folyadékot, és igyekezzen hűteni a szervezetét. MTI Fotó: Máthé Zoltán Megdőlt a fővárosi napi melegrekord – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa. Az új június 18-i fővárosi melegrekord 35,7 fok, […]
  • Orbán Viktor megtalálta a válságból kivezető utat – A világ miért nem ismeri el?Miért nem adnak Nobel díjat?
    Tamásiban Orbán Viktor felavatta az új sportcsarnokot és kijelentette hogy megtalálta a válságból kivezető utat,miközben a világ , de legalábbis annak európai része válságoktól szenved.A világ miért nem ismeri el és másolja a magyar modellt?Miért nem adnak Nobel díjat ezért Orbán Viktornak?Akkor meg szenvedjenek továbbra is ….   Orbán Viktor miniszterelnök m […]
  • Orbán: megtaláltuk a válságból kivezető utat
    Magyarország nemcsak megtalálta a válságból kivezető utat, hanem a magyar emberek közös terveket is kovácsolnak a jövőre – mondta Orbán Viktor miniszterelnök Tamásiban, a város sportcsarnokának avatásán. Orbán Viktor miniszterelnök mond beszédet Tamásiban a városi sportcsarnok avatásán 2013. június 18-án. A sportcsarnok 498 millió forintos beruházással, 350 […]
  • Le a kalappal azok előtt, akik részt vettek a védekezésben!
    Le a kalappal azok előtt, akik részt vettek a védekezésben!  Orbán Viktor Facebook oldalán nézhető meg a videó.Igen le a kalappal előttük.Mit olvashatunk a hozzászólásokban?Orbán Viktor ” KORMÁNYZÓ ÚR “? Videó a facebook.com-on És le a kalappal a Miniszterelnök úr és a kormányzat előtt hisz a politikai irányítás is kitűnőre vizsgázott!!!  Egy a nemzet egy [… […]

Top Rated

http://twitter.com/

Hiba: a Twitter nem válaszol. Kérlek várj néhány másodpercet, mielőtt frissítenéd az oldalt.

%d bloggers like this: