Kommandósok a Műegyetemen egy játék pisztoly miatt
2012. szeptember 12. 1 hozzászólás
Egy második évfolyamos hallgató volt az a férfi, akit biokémia előadás közben vittek el a kommandósok, mert fürdőköpenyben ült be órára, és asztalára egy fegyvert tett ki.
Még a Műegyetem egyik előadójában elfogták a terrorelhárítók azt a fiatal férfit, aki fürdőköpenyben ült be az egyik előadásra, majd fegyverét a padra tette – mondta Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ főigazgatója.
130-an voltak a teremben
Százharmincan voltak a teremben. A hat-nyolc perc alatt kiérkező egységek még “kicsengetés előtt” behatoltak az előadóba, és elfogták a férfit, akit aztán a rendőrök előállítottak – mondta a főigazgató.
“Teljesen élethűnek” tűnt a pisztoly – tette hozzá, és a padra tett fegyverről készült fotót telefonján meg is mutatta az újságíróknak. A fekete pisztoly egy Parabellumra hasonlított.
A hallgatók már visszatérhettek
Az épület kiürítése rendben zajlott, de már mindenki visszatérhetett az egyetemre – mondta Hornyánszky Gábor, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem vegyészmérnöki kara dékáni hivatalának vezetője szerda kora délután. Az intézményben éppen egyetemi napok vannak – tette hozzá a hivatalvezető. A rendezvény honlapján elérhető információk szerint az eseménysorozaton egyebek mellett különféle zenei programok és kiállítások várják az érdeklődőket.
(MTI-fotó: Mihádák Zoltán)
Súlyos fegyelmi ügynek minősítették az esetet
Egy második évfolyamos hallgató volt az a férfi, akit biokémia előadás közben vittek el a kommandósok, mert fürdőköpenyben ült be órára, és asztalára egy fegyvert tett ki – mondta Pokol György, a BME vegyészmérnöki karának dékánja az MTI tudósítójának a rendőrségi akció után. A dékán közölte: már tartott az előadás, amikor a hallgató “furcsa öltözékében” beült a terembe. A mellette ülő két társa vette észre a fegyvert, és szó nélkül kiment az előadóból, hogy értesítse az egyetem rendészetét. Ezután rövid időn belül megérkeztek a rendőrök, és azonnal elfogták a férfit – mondta a dékán, aki rendkívül súlyos fegyelmi ügynek minősítette az esettet.
Garázdaság miatt indul eljárás a férfi ellen
Garázdaság miatt indít eljárást a XI. kerületi rendőrség azzal az egyetemi hallgatóval szemben, aki egy fegyvernek látszó tárggyal ült be a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem biokémiai előadására – mondta a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán az MTI-nek.
Bényi Mónika közölte, hogy miután a férfit az előadóban elfogták a terrorelhárítók, a kerületi kapitányságra előállították, és gyanúsítottként hallgatják ki. A rendőrségi akciónak jelentős anyagi vonzata volt, amelyet egyelőre a rendőrség és a Terrorelhárítási Központ visel – jegyezte meg a szóvivő.


Idéznék a Varánus blogról
”
aritus 2012.09.13. 07:01:37
@Secnir: tennap a tv-ben azt nyilatkozta a főtekkünk (aki a renccer váltás előtt a forradalmi rendőrezredben szolgált, aminek feladata az ellenzéki tüntetések szétzavarása volt, azaz régi forradalmár harcostárs, akarom mondani nertárs), hogy beküldtek 2, azaz kettő darab civilruhás tekkest, akik megállapították(!), hogy a pisztoly valódi, ezekután került sor a bravúros akcióra.
Szóval igenis jogos a tek ekézése, ezek még annál is balfaszabbak, mint első ránézésre hinnénk. ”
Na ennyit a TEK-s fiukról. Kéthetente követnek el balf@szságokat évi 20 milliárdért.