Skywalker a BME-n: mások is forgattak hasonló filmet
2012. szeptember 13. Hozzászólás
Egy műanyag vízi pisztoly okozott komoly galibát a Budapesti Műszaki Egyetemen. Egy másodéves biomérnök hallgató a Csillagok Háborúja Luke Skywalkerének öltözve – egy fürdőköpenyben – ült be délelőtt az egyik előadásra, és egy vízi pisztolyt helyezett maga mellé az asztalra. Sokan tisztában voltak azzal, hogy a gólya programok keretében többen filmet forgatnak az egyetemen, de mások éles fegyvernek nézték a vízi pisztolyt, ezért kihívták a rendőröket.
A rendőrök azonnal értesítették a Terrorelhárító Központot is, akik kiérkezésük után szinte azonnal berontottak az előadóba és lefegyverezték a diákot. Az akció után viszont kiderült, csak egy vízi pisztoly volt a hallgatónál. „Nem tudunk mérlegelni, perceken belül kicsöngetés volt, ha a fiatalembernél éles fegyver van, és elvegyül a hallgatók között és adott esetben ezt használja, akkor ennek beláthatatlan következményei vannak, azt gondolom, ilyenkor nem lehet mérlegelni” – mondta Hajdu János, a TEK főigazgatója.
Az ATV híradó a diákoktól megtudta, hogy gólyaprogramokat tartottak a Műszaki Egyetemen, és ennek keretében öltözött be a másodéves biomérnök hallgató a Star Wars egyik szereplőjének. Beszéltünk az előállított diák egyik társával, akivel együtt forgattak filmet, ő kérte, hogy ne mutassuk az arcát.
„Filmforgatás volt, egy Csillagok Háborújás filmet akartunk készíteni, és utána pisztollyal beült előadásra, ott viccelődött, hogy ő Luke Skywalker, de igazából mindenki tudta, hogy mit csinálunk, mert már látták, hogy csináljuk ezt, de valaki bepánikolt és kihívták rá a rendőrséget, de igazából messziről látszik, hogy ez egy műanyag pisztoly” – mondta az egyik szemtanú diák.
Egy másik hallgató is megerősítette, hogy a diákok tudtak a gólya programokról, és azt is elmondta, hogy mások is hasonló filmet forgattak az egyetemen.
„Nemcsak ebben az épületben történtek ilyenek, nekem is volt reggel egy előadásom, és ott is gyakorlatilag egy Darth Vedernek és egy Luke Skywalkernek öltözött fickó rontott be, de úgy tűnt nekem, mintha ez meg lett volna szervezve. Nekem az az érzésem, hogy a legtöbb ember erről tudott, köztük én is” – számolt be az ATV-nek Rigó István, a Műszaki Egyetem hallgatója.
A félreértett tréfás forgatás Luke Skywalkerét előállították, és garázdaság miatt eljárást indítottak ellene. Az iskola dékánja pedig súlyos szankciókat helyezett kilátásba az eset után. Azt viszont nem árulta el a rendőrség, hogy mennyibe került a TEK akciója és ki fizeti ki a számlát.
atv.hu
