Új év Izraelben


Új évet ünnepelnek a zsidók.5773 éve teremtette meg az első embert az Örökkévaló.Erre az eseményre emlékeznek  a zsidók.Vajon miért irigyli sok ország Izraelt? Mit mutat a statisztika Izraelről? A kérdésekre megkapjuk a választ az Amerikai Népszavában.

Új év: a zsidó állam számokban

A zsidó új esztendő, Ros Hásáná nem a világ, hanem az ember megteremtésétől számolja az esztendőket – a hagyomány szerint vasárnap este köszönt be az ünnep, s 5773 éve lesz annak, hogy az Örökkévaló az első pénteki napon megalkotta az embert. A Teremtésre való emlékezés nem zajos, hanem bensőséges családi ünnep Izraelben, s nem egy ünnepsorozat lezárása, hanem éppenséggel az őszi ünnepek nyitánya. Szokás ilyenkor számvetéssel készülni egyéni és társadalmi szinten egyaránt; ezt tette az izraeli Központi Statisztikai Hivatal is.
.
Adatai szerint 5773 Ros Hasana előestéjén az izraeli lakosság 7 millió 933 ezer 200 főt számlált, köztük 5,978,600-an zsidók, 1,636,600-an arabok, míg 318 ezer állampolgár tartozik az „egyéb” kategóriába. Az állampolgárokon kívül nyilván tartanak 203 ezer, Izraelben élő vendégmunkást is.
.
Összehasonlításképp: egy évvel korábban 7,837 milliós volt a lakosság, 75,4 %-ban zsidó, 20,5 %-ban arab, az „egyéb” kategória száma (318 ezer) változatlan maradt, aránya 4,1 %. Más szavakkal: az összlakosság 1,8 %-kal nőtt, vagyis körülbelül ugyanannyival, mint a megelőző nyolc évben, és ugyanannyival, mint a nyolcvanas években. (A kilencvenes évek a nagymértékű bevándorlás miatt kiugró, évi 3 %-os növekedést hoztak.)
.
A zsidó lakosság növekedési rátája 1,8, az arabé 2,4 % volt; utóbbi komoly visszaesést mutat az 1996 és 2000 közötti 3,4 %-ról. Vallási megoszlásban: a muzulmán populáció 2,5, a keresztény 1,3, a drúz 1,7 %-kal gyarapodott.
.
Az izraeli lakosság átlagéletkora a nyugati népességeknél fiatalabb, a korfa az OECD-n belül a legegészségesebbek közé tartotik. 2011-ben a 14 éves és annál fiatalabb gyermekek a zsidó állam lakosságának 28,2 %-át tették ki, míg a 65 évesek és a náluk idősebbek a 10 %-át. Az OECD-tagországokban a 14 éven aluliak átlagos aránya 17,5 %, a 65 évnél idősebbeké 15 %.
óllehet szinte naponta hangoznak el hírek a zsidó lakosság demográfiai katasztrófájáról, a valóság az, hogy az izraeli zsidó lakosság nő, s ezen belül is nő az országon belül születettek (nem bevándoroltak) aránya. Míg az 1948-as államalapításkor az összes izraeli zsidónak csak jó egyharmada született a Szentföldön, 2011 végére az arány 73 %.
.
Izraelben 2011-ben 166 ezer 296 baba született, nem sokkal több, mint 2010-ben (166,255). Egy házaspár átlagosan három gyermeket vállalt, ami valamivel alacsonyabb az előző évi 3.03-nál, és a nyolcvanas évek végi állapotot idézi. Egy zsidó nő 2011-ben átlagosan 1,98 gyermeket szült, ami a legmagasabb adat 1977 óta. Némi növekedés tapasztalható a keresztény gyermekek születése terén is 2,14-ről 2,19-re. A magukat vallástalannak tartó nőknél is nőtt az átlagos születési szám, 1,64-ről 1,75-re.
.
Csökken a muzulmán nők szülési kedve: 2010-ben még 3,75 gyermeknek adott életet egy nő, ma már csak 3,51-nek. Hasonló trend figyelhető meg a drúzoknál.
.
Az izraeli anyák átlagosan 27,3 évesen szülik meg első gyermeküket, ezen belül a zsidók 28,2 évesen, az arabok 23,7 évesen; ez utóbbi kategórián belül a muzulmán arabok valamivel még hamarabb, 23,4 évesen adnak első kicsijüknek életet.
.
Izrael a bevándorlók szempontjából ismét kívánatos célország, részint az ország tiszteletet parancsoló gazdasági eredményei, részint a más országokat továbbra is súlyosan érintő válság miatt. 2011-ben 16 ezer 892 új bevándorlót fogadott az ország, másfél százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A legtöbb bevándorlót idén is Oroszország (2666) és Etiópia (2363, az ő arányuk harmadik éve folyamatosan nő) küldi, a harmadik helyen Ukrajna (2051), a negyediken az utóbbi időben fellángolt arab terror miatt Franciaország (1775 fő) áll.
.
Izrael jelentős mértékben alkalmaz külföldi munkásokat: 33 ezer vendégmunkás lépett be az országba szabályszerű munkavállalási engedély birtokában, zömében thaiföldiek, filippínók, illetve a volt Szovjetunió területéről érkezettek. Az illegálisok száma ennek többszörösére tehető. Izraelben legálisan körülbelül 200 ezer vendégmunkás él.
.
A várható élettartam férfiak esetében kereken 80 év Izraelben, nőknől 83,6, ami kimagasló, az ország férfiak viszonylatában Svájc mögött a második a világranglistán, de női viszonylatban is a nyolcadik. A zsidók várható élettartama férfiaknál 4,2, nőknél 3 évvel haladja meg az arabokét.
.
A gyermekhalandóság 2011-ben ezer élveszületésre 3,5 volt. Az adat folyamatosan csökken, 2001-ben még 5,1 volt. Az arab lakosság körében az arány (6,1) sokkal rosszabb, mint a nem-zsidó és egyéb lakosok körében (2,6).
.
Ami a világszintű izraeli oktatást illeti, az a statisztikák miatt egyre többe kerül: 7,7 %-kal költöttek rá többet, míg az előző évi növekedés 6,7 % volt. A költés alatt értendő az állam fokozott szerepvállalása (az OECD átlaga 6,4 %, Izraelé 7,2 %), de az is, hogy az iskoláztatás egyre nagyobb terheket ró a tanulni vágyókra és szüleikre. Igaz, meg is van az eredménye: az ország Kanada után a világ legtöbb felsőfokú képzettséggel rendelkező polgárával dicsekedhet (46 %).
Teljes cikk : nepszava.com
About these ads

Névjegy valaki
Valaki vagyok

2 hozzászólás a(z) Új év Izraelben bejegyzéshez

  1. asher alexander szerint:

    hat igen!
    mint a Torah irja-(Bereshit=teremtes fejezeteben)-,;
    “Bereshit bara EL.-ohim h’Adon” = Teremte Ist… az Ember-t!!
    ez a Teremtes pontosan az Erev Rosh h’Shana 0-Chana tortent!!innet szamit az IDO!!

  2. Kolozsi Béla CSc szerint:

    Amint az Iszlám is az ember teremtésére koncentrál, ezért van a heti ünnepnapja az emberteremtés napján, azaz pénteken. KB.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Blog Statisztikák

  • 614,467 hits

Archivum

Kategóriák

Olvassa a cikkeimet’

Enter your email address to subscribe to this blog and receive notifications of new posts by email.

Csatlakozz a 39 követőhöz

RSS Valaki blogja

  • Megdőlt a 100 éves melegrekord Budapesten , 35,7 fok volt – 15 perc alatt le lehet égni
    Budapesten csaknem 100 éves melegrekord dőlt meg. Péntek délig másodfokú riasztás van érvényben, az ÁNTSZ mindenkit arra figyelmeztet: igyon elég folyadékot, és igyekezzen hűteni a szervezetét. MTI Fotó: Máthé Zoltán Megdőlt a fővárosi napi melegrekord – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa. Az új június 18-i fővárosi melegrekord 35,7 fok, […]
  • Orbán Viktor megtalálta a válságból kivezető utat – A világ miért nem ismeri el?Miért nem adnak Nobel díjat?
    Tamásiban Orbán Viktor felavatta az új sportcsarnokot és kijelentette hogy megtalálta a válságból kivezető utat,miközben a világ , de legalábbis annak európai része válságoktól szenved.A világ miért nem ismeri el és másolja a magyar modellt?Miért nem adnak Nobel díjat ezért Orbán Viktornak?Akkor meg szenvedjenek továbbra is ….   Orbán Viktor miniszterelnök m […]
  • Orbán: megtaláltuk a válságból kivezető utat
    Magyarország nemcsak megtalálta a válságból kivezető utat, hanem a magyar emberek közös terveket is kovácsolnak a jövőre – mondta Orbán Viktor miniszterelnök Tamásiban, a város sportcsarnokának avatásán. Orbán Viktor miniszterelnök mond beszédet Tamásiban a városi sportcsarnok avatásán 2013. június 18-án. A sportcsarnok 498 millió forintos beruházással, 350 […]
  • Le a kalappal azok előtt, akik részt vettek a védekezésben!
    Le a kalappal azok előtt, akik részt vettek a védekezésben!  Orbán Viktor Facebook oldalán nézhető meg a videó.Igen le a kalappal előttük.Mit olvashatunk a hozzászólásokban?Orbán Viktor ” KORMÁNYZÓ ÚR “? Videó a facebook.com-on És le a kalappal a Miniszterelnök úr és a kormányzat előtt hisz a politikai irányítás is kitűnőre vizsgázott!!!  Egy a nemzet egy [… […]
  • Hogyan sikerült villámgyorsan létrehozni az Árvízvédelmi Rádió -t ?
    Szükség van az Árvízvédelmi Rádióra? Igen,mert friss híreket hallgathatunk egy hónapig az árvízről.Hogyan sikerült villámgyorsan létrehozni az Árvízvédelmi Rádió -t ? Ráadásul a Neo FM frekvencián hallgathatjuk a rádiót.A válasz : volt politikai akarat.Ez volt a helyzet a Dankó Rádió esetében.Több nagy múltú csatornák véglegesen eltűntek,mint a Danubius vagy […]
  • Varga: nem ültethetnek bennünket még egyszer szégyenpadra – Ezért kell a “csomag”?
    Varga Mihálynak és a kormánynak biztosan igaza van.Szükség van pénzre ahhoz hogy a szégyenpadról felálljon Magyarország.Ezért kell a “csomag”? Varga Mihály  Forrás : kormany.hu A hétfőn ismertetett pénzügyi javaslatcsomag pótolhatja azt a kieső költségvetési bevételt – 110-120 milliárd forintot -, amit az alacsonyabb infláció okoz – közölte a Kossuth Rádió r […]
  • 3 megye kivételével másodfokú a figyelmeztetés – 35 fok is lehet
    Az Országos Meteorológiai Szolgálat három megyére első-, tizenhat megyére és a fővárosra pedig másodfokú figyelmeztetést adott ki keddre a hőség miatt. A meteorológiai szolgálat veszélyjelzése szerint kedden a napi középhőmérséklet 25 Celsius-fok felett alakulhat, emiatt citromsárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adtak ki Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád és Sz […]
  • Orbán : “Az ország megmutatta az igazi arcát”
    A szakemberek újabb dunai árhullámra már nem számítanak. Mindenhol tart a kárfelmérés és a helyreállítás. Orbán Viktor kormányfő a parlamentben azt mondta: kiderült, hogy amikor ember kell a gátra, akkor az ország egységes és erős. Orbán Viktor miniszterelnök felszólal az Országgyűlés plenáris ülésén 2013. június 17-én. MTI Fotó: Koszticsák Szilár Átadták a […]
  • Orbán: Túl vagyunk a nehezén, a helyreállítás a következő feladat
    “Az újjáépítések hamarosan megkezdődnek, és már csak egy rossz emlék lesz az a fenyegetés, amit Magyarországon mintegy 200 ezer embernek kellett megélnie” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök. “Nem vesztettünk emberéletet, komolyabb sérülés sem történt, és nincs tömeges kár” – mondta a kormányfő Mohácson az árvízi védekezést értékelő sajtótájékoztatóján. A k […]
  • Megverték Szita Bence gyilkosait a rabtársak?
    Somogyi Hírlap úgy tudja, hogy az első fokon, a 11 éves Szita Bence brutális és különösen kegyetlen meggyilkolása miatt tényleges életfogytiglani szabadságvesztésre ítélt B. Józsefet és K. Józsefet agyba-főbe verték fogva tartásuk helyén.Forrás : sonline.hu-n Polcz Erika harmadrendű (k) és Bogdán József (j3) elsőrendű vádlottakat elvezetik az előre kitervelt […]

Top Rated

Szerző

http://twitter.com/

Hiba: Bizonyosodj meg róla, hogy a Twitter fiókod a következő: public

%d bloggers like this: