Pert nyert a Népszabadság az MTVA ellen


A köztelevízió tavasszal tűzte műsorára Pesty László romák és nem romák együttéléséről szóló riportfilmjét, amellyel kapcsolatban az adást követő néhány napon belül másfél ezer civil és közéleti személyiség fejezte ki tiltakozását. Az Ide tartozunk! Facebook csoport és a Méltóságot Mindenkinek Mozgalom azért tiltakozott, mert megítélésük szerint a film „olyan színben tünteti fel a hazai cigányságot, mely méltóságukban sérti e népcsoport tagjait”. Petíciójukban arra is kitértek, hogy Pesty László a cigány közösségeket „egységesen antiszociális, összeférhetetlen, bűnöző életvitelű, vérfertőző képben tünteti fel”. Emellett felszólították a köztelevíziót, ne legyen a fajgyűlölet szócsöve.

A Népszabadság szerette volna megtudni, mennyibe került az adófizetőknek az a produkció, amely ekkora indulatokat kavart, de a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) üzleti titokra hivatkozva megtagadta kérésünket, ezért a bírósághoz fordultunk. Az első fokú bíróság helyt adott a keresetünknek.

– A bíró alaptalannak minősítette az üzleti titokra hivatkozást, és kötelezte az MTVA-t, hogy a személyiségi jogi jogszabályokat figyelembe véve, hozza nyilvánosságra mennyibe került a teljes produkció. Várjuk a szerződéseket. Reményeim szerint nem fellebbez az MTVA, hiszen már így is elég kellemetlen lehet számára, hogy peres úton kellett kikényszeríteni, mennyi közpénzt költött – fogalmaz Huszák Balázs, a Népszabadság jogtanácsosa.

Forrás : nol.hu

About these ads

Névjegy valaki
Valaki vagyok

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Blog Statisztikák

  • 614,836 hits

Archivum

Kategóriák

Olvassa a cikkeimet’

Enter your email address to subscribe to this blog and receive notifications of new posts by email.

Csatlakozz a 39 követőhöz

RSS Valaki blogja

  • Miért fütyülték ki a brazil államfőt a Konföderációs Kupa megnyitóján?
    Példátlan esemény történt a Konföderációs Kupa megnyitóján.A brazil szurkolók kifütyülték Brazília államfőjét ,Dilma Rousseff-et.Csak néhány mondatot mondhatott el.Micsoda leégés a világ előtt.A közvetítés közben hallhattuk az okokat is.Nem szeretik az államfőt.Sőt még tüntettek is a szurkolók.Hasonló eseményre nem kerülne sor Magyarországon. A magyar nép na […]
  • Orbán: A fertődi kormányülés a plebejus kormány tisztelgése az arisztokrácia előtt
    Magyarország akkor tud megújulni, ha sikerül eltüntetni a szocializmus szellemházait, és létrejönnek a minőségi közösségi terek – mondta Orbán Viktor a fertődi Esterházy-kastély felújított marionettszínházának átadási ünnepségén. A miniszterelnök a délután kezdődő, Fertődre kihelyezett kormányülést egy plebejus kabinet tisztelgésének nevezte a magyar ariszto […]
  • Hőség a fővárosi állatkertben – fotók
    A fővárosi állatkertben is nagy volt a hőség.Hogyan védekeztek az állatok?   Egy vízidisznó fürdik a Fővárosi Állat- és Növénykert Dél-Amerika kifutójának medencéjében 2013. június 18-án. Másodfokú hőségriasztást rendelt el június 17-én hétfő déltől péntek éjfélig az országos tiszti főorvos. MTI Fotó: Kovács Attila Egy tőkésréce tojó fürdik a Fővárosi Állat- […]
  • Tanácsok kánikulában
    A nagy hőség hatására a szervezetünkben különböző rendellenességek léphetnek fel. Vészjelzések: fejfájás, rosszullét, szédülés, szapora szívverés, eszméletvesztés. Forrás : MTI Kategória:Időjárás Tagged: Tanácsok kánikulában
  • Ma extrém erős UV-B sugárzás , 36 fok és felhőszakadás várható
    Fokozta és az egész országra kiterjesztette a hőség miatt kiadott figyelmeztetéseit szerda reggel az Országos Meteorológiai Szolgálat. Egy locsolójármű sofőrje vízpermettel locsolja a járókelőket a belvárosi Erzsébet téren, a Le Méridien Budapest szálló előtt 2013. június 17-én. Másodfokú hőségriasztást rendelt el az országos tiszti főorvos. A hét elején tov […]
  • 43 településen már befejeződött a helyreállítás ,49 helyen még tart.
    Az árvíz utáni helyreállítás az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szerda délelőtti összesítése szerint 43 településen már befejeződött, 49 helyen még tart. Három baranyai településen még nem tudtak nekilátni a munkálatoknak, de szerdán ezeken is meg tudják kezdeni a munkát. Az OKF a honlapján azt írta: az árvíz által a leginkább érintett Győr-M […]
  • Megdőlt a 100 éves melegrekord Budapesten , 35,7 fok volt – 15 perc alatt le lehet égni
    Budapesten csaknem 100 éves melegrekord dőlt meg. Péntek délig másodfokú riasztás van érvényben, az ÁNTSZ mindenkit arra figyelmeztet: igyon elég folyadékot, és igyekezzen hűteni a szervezetét. MTI Fotó: Máthé Zoltán Megdőlt a fővárosi napi melegrekord – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa. Az új június 18-i fővárosi melegrekord 35,7 fok, […]
  • Orbán Viktor megtalálta a válságból kivezető utat – A világ miért nem ismeri el?Miért nem adnak Nobel díjat?
    Tamásiban Orbán Viktor felavatta az új sportcsarnokot és kijelentette hogy megtalálta a válságból kivezető utat,miközben a világ , de legalábbis annak európai része válságoktól szenved.A világ miért nem ismeri el és másolja a magyar modellt?Miért nem adnak Nobel díjat ezért Orbán Viktornak?Akkor meg szenvedjenek továbbra is ….   Orbán Viktor miniszterelnök m […]
  • Orbán: megtaláltuk a válságból kivezető utat
    Magyarország nemcsak megtalálta a válságból kivezető utat, hanem a magyar emberek közös terveket is kovácsolnak a jövőre – mondta Orbán Viktor miniszterelnök Tamásiban, a város sportcsarnokának avatásán. Orbán Viktor miniszterelnök mond beszédet Tamásiban a városi sportcsarnok avatásán 2013. június 18-án. A sportcsarnok 498 millió forintos beruházással, 350 […]
  • Le a kalappal azok előtt, akik részt vettek a védekezésben!
    Le a kalappal azok előtt, akik részt vettek a védekezésben!  Orbán Viktor Facebook oldalán nézhető meg a videó.Igen le a kalappal előttük.Mit olvashatunk a hozzászólásokban?Orbán Viktor ” KORMÁNYZÓ ÚR “? Videó a facebook.com-on És le a kalappal a Miniszterelnök úr és a kormányzat előtt hisz a politikai irányítás is kitűnőre vizsgázott!!!  Egy a nemzet egy [… […]

Top Rated

Szerző

http://twitter.com/

Hiba: Bizonyosodj meg róla, hogy a Twitter fiókod a következő: public

%d bloggers like this: