Miért kellett a Piarista Rendnek 1,2 milliárd forintos támogatás?


Sokan meglepődtek Orbán Viktor intézkedésén amikor 1,2 milliárd forintot adott a Piarista Rendnek.Mire kellett ilyen sürgősen?A Piarista Rend megadta a választ. Az MTI – nek elmondták az okot: eredményes működésért.

Mint írták, reményeik szerint további 1,2-1,2 milliárd forinttal támogatja őket a kormány 2013-ban és 2014-ben, ennek segítségével megszűnnek likviditási nehézségeik, és önrészt tudnak biztosítani a már folyamatban lévő, illetve előkészítés alatt álló iskolafejlesztési terveik és pályázataik megvalósításához.
    A közleményben annak a reményüknek is hangot adtak, hogy a kormányzati támogatás segítségével iskoláik “a lehető legjobban tudják szolgálni diákjaik teljes emberré válását és ezen keresztül a magyar közoktatást”, a rendtartomány csaknem 300 és a rend több mint 400 éves hagyományának megfelelően.

Forrás : MTI

A Magyar Közlönybe megjelent a kormányhatározat, így törvényerőre emelkedett Orbán Viktor intézkedése.Miért lett ilyen nagy lelkű Orbán Viktor? Majd elmondja.Matolcs éa Balog fog vigyázni a részletekre.Ha több vallás fogja megrohamozna a miniszterelnököt milyen válaszokat fog adni?Több vallás és szervezet van nehéz helyzetben,őket kifogja kisegíteni?

About these ads

Névjegy valaki
Valaki vagyok

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Blog Statisztikák

  • 588,690 hits

Archivum

Kategóriák

Olvassa a cikkeimet’

Enter your email address to subscribe to this blog and receive notifications of new posts by email.

Csatlakozz a 39 követőhöz

RSS Valaki blogja

  • A Bayern München nyerte a Bajnokok Ligáját
    A labdarúgó Bajnokok Ligája londoni döntőjében a Bayern München 2-1-re legyőzte a Borussia Dortmundot. Története során a Bayern München az ötödik alkalommal hódította el a legrangosabb európai kupát. Mostani sikerét megelőzően legutóbb 2001-ben, a Valencia legyőzésével diadalmaskodott. Részletes beszámoló a telesport.hu-n Kategória:Sport Tagged: Bajnokok Lig […]
  • Vidnyánszky Attila ma jegyet árul a Nemzeti Színházban
    Ma 16 órától árusítja a jegyeket a Nemzeti Színház jövő évadának első előadására, Tamási Áron Vitéz lélek című művének bemutatójára a teátrum júliustól kinevezett vezetője, Vidnyánszky Attila a társulat új tagjaival. A Nemzeti Színház szeptember 27-én Vidnyánszky Attila rendezésében Tamási Áron Vitéz lélek című művével nyitja meg a következő évadot. Ma 16 ór […]
  • Orbán : Támogatjuk a Debreceni Református Kollégium felújítását
    Az egyetemes reformáció elindulásának 500. évfordulójáig, 2017-ig a magyar kormány tízmilliárd forintot biztosít a Debreceni Református Kollégium és iskoláinak rendbehozatalára – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök szombaton, a debreceni Nagytemplomban rendezett hálaadó istentiszteleten. A kormány meggyőződése, hogy ez a támogatás nem egyszerűen a múlt […]
  • „Cigány vagyok, követnek a biztonsági őrök” – interjú a cserdi polgármesterrel
    Mi az a Köcsögmentesítési Napok?Miért dicsérte meg Bayer Zsolt a kezdeményezést?Mi a valós tény a cigány bűnözéssel kapcsolatban?Miért hallgat Farkas Flórián?több kérdésre kaphatunk választ a Hetek interjúból. Forrás : kereso.nava.hu Köcsögmentesítési Napok címmel bűnmegelőzési programot szervezett az érdeklődők számára Bogdán László polgármester. Cserdi köz […]
  • A német ZDF csatornán kigúnyolták Orbán Viktort
    A német ZDF csatornán az egyik műsorban kigúnyolták Orbán Viktort.Bővebben a most.444.hu-n. Az adást erre lehet megnézni Kategória:Bulvár Tagged: kigúnyolták Orbán Viktort, német ZDF
  • Milyen lesz az új Blaha Lujza tér és milyen volt?
    Sajtó kiszivárogtatás  által megtudhatjuk milyen lesz az új Blaha Lujza tér.Két fotót megnézhettünk a látványtervezetből.Bővebben a portfolio.hu-n Mit tudhatunk a Blaha Lujza térről és hogyan nézett ki ? A Blaha Lujza tér az egyik legforgalmasabb tér Budapesten. A Rákóczi út és a Nagykörút (Erzsébet körút és folytatása, a József körút) kereszteződése mellett […]
  • Kivonul Magyarországról az RTL Klub és a TV2?Győzelem vagy öngól a reklámadó?
    Mint derült égből a villámcsapás ,olyan volt Orbán Viktor brüsszeli bejelentése az új reklámadóról a magyar médiacégeknek.Rogán Antal szerint Brüsszel miatt és a Gyurcsány kormány a hibás az új adó bevezetéséért.Ez hozzá tartozik a Fidesz propagandájához.Nagyon idegesen reagáltak a magyar médiacégek.Sok médiacég tönkre mehet a reklámadó miatt.Orbán Viktor ön […]
  • Az auschwitzi emlékhely kialakítása megfelel-e a valós történelmi tényeknek?
    Az országgyűlésben május 23-án hangzott el Gaudi-Nagy Tamás Jobbikos képviselő javaslata,mely politikai vihart okozott : Gaudi-Nagy Tamás Forrás : gaudi.jobbik.hu Gaudi-Nagy Tamás (Jobbik) a Terror Házára és a recski munkatáborra vonatkozó javaslatokat támogatásáról biztosította. Az auschwitzi haláltáborról viszont azt mondta, nagyon sok kritika merült fel a […]
  • Ismerkedés, tánc és szaporodás a Szabad egy táncra? kormányrendezvényen
    Bizarr ötlete van a kormánynak.Megakarja oldani a fiatalok párkeresését .2013 május 26-án vasárnap szervezi meg a Szabad egy táncra ? című programot.A statisztikai adatok szerint a magyar fiatalok nagyon elfoglaltak és nincs idejük ismerkedni.A legnagyobb baj,hogy kevés gyereket vállalnak és későn.Gondolt valaki a kormányból egy nagyot és kipattant a remek ö […]
  • A megölt izsáki férfi családja kártéritést fog követelni?
    “Az áldozat családja információink szerint ugyanis azt fontolgatja, hogy még a büntetőeljárás során kártérítést követel B. Viktortól (27) és B. Csongortól (29), akik az izsáki rendőrőrsön bántalmazták brutálisan a kisebb lopás ürügyén Orgoványban előállított férfit. Ha a bíróság jogosnak találja követelésüket, a családtagok akár milliókat is kaphatnak, de ne […]

Top Rated

Szerző

http://twitter.com/

Hiba: a Twitter nem válaszol. Kérlek várj néhány másodpercet, mielőtt frissítenéd az oldalt.

%d bloggers like this: