Romlott a sajtószabadság helyzete Magyarországon 2012-ben – írta a Riporterek Határok Nélkül (RSF) nemzetközi újságíró jogvédő szervezet szerdán Berlinben kiadott éves jelentésében.


Az RSF Magyarországot a 2011-es 40. helyről az 56. helyre sorolta vissza a 179 országot rangsoroló listáján. Közvetlenül Magyarország előtt Moldova áll, utána pedig Olaszország következik.
A listát bemutató közlemény szerint Magyarországon “a vitatott médiatörvények hatályba lépése óta széles körben elterjedt az öncenzúra a szerkesztőségekben”. Hozzátették, hogy “a nemzeti konzervatív kormány ellenőrzi a közszolgálati médiát, a baloldali liberális Klubrádió pedig több mint egy éve a műsorsugárzási engedélye megtartásáért küzd”.
Az RSF 2002 óta évente rangsorol országokat a sajtószabadság minősége alapján. A szervezet közleménye alapján tavaly nem mutatkozott általános érvényű trend, és mindenekelőtt az átalakuló arab világban mentek végbe jelentős folyamatok. Láthatóvá vált, hogy az “arab tavasz” országai közül hol dolgozhatnak szabadabban az újságírók és hol ellenőrzik a médiát a hatalom új birtokosai ugyanolyan szigorúan, mint leváltott elődeik – áll a közleményben, amely szerint számos arab országban sürgősen törvényt kell alkotni a sajtószabadságról és az újságírók védelméről.
A lista elején és végén nem történt változás az utóbbi évekhez képest, az élbolyhoz észak-európai országok (Finnország, Hollandia, Norvégia) tartoznak, a sereghajtók pedig továbbra is “a sajtót teljes mértékben ellenőrző diktatúrák”, Észak-Korea, Eritrea és Türkmenisztán.
Az RSF szerint tavaly a legnagyobb mértékben Maliban romlott a sajtószabadság helyzete. A nyugat-afrikai ország az egy évvel korábbi 25. helyről a 99. helyre került. A romlás mértéke alapján a második Japán, amely a 22. helyről az 53. helyre csúszott. Ennek oka a fukusimai atomkatasztrófa után bevezetett korlátozó jellegű állami tájékoztatási politika.
A legnagyobb mértékben a 146. helyről a 75. helyre jutó Malawiban és a 159. helyről a 96. helyre került Elefántcsontparton javult a sajtószabadság helyzete 2012-ben. A két afrikai ország azonban csak a korábbi helyezését szerezte vissza, amelyet a sajtószabadság csorbulásával járó súlyos belpolitikai válságok miatt veszítettek el.
Jelentősen, 22 hellyel előbbre jutott Afganisztán is, amely így a 128. helyet foglalja el. A besorolás javítását az RSF azzal indokolta, hogy az ázsiai országban tavaly egy újságíró sem halt meg a hivatása gyakorlásával összefüggésben, és az egy évvel korábbinál kevesebb újságírót tartóztattak le.
A rangsort kérdőíves felméréssel gyűjtött adatok alapján állítják össze az RSF szakemberei. A vizsgálatban újságíróktól, újságíró-szervezetektől, médiakutatóktól és jogászoktól kérnek adatokat egyebek között a médiára és képviselőire kifejtett nyomásgyakorlásról, valamint a média gazdasági és jogi környezetéről.

Forrás : MTI

About these ads

Névjegy valaki
Valaki vagyok

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Blog Statisztikák

  • 615,199 hits

Archivum

Kategóriák

Olvassa a cikkeimet’

Enter your email address to subscribe to this blog and receive notifications of new posts by email.

Csatlakozz a 39 követőhöz

RSS Valaki blogja

  • Miért fütyülték ki a brazil államfőt a Konföderációs Kupa megnyitóján?
    Példátlan esemény történt a Konföderációs Kupa megnyitóján.A brazil szurkolók kifütyülték Brazília államfőjét ,Dilma Rousseff-et.Csak néhány mondatot mondhatott el.Micsoda leégés a világ előtt.A közvetítés közben hallhattuk az okokat is.Nem szeretik az államfőt.Sőt még tüntettek is a szurkolók.Hasonló eseményre nem kerülne sor Magyarországon. A magyar nép na […]
  • Orbán: A fertődi kormányülés a plebejus kormány tisztelgése az arisztokrácia előtt
    Magyarország akkor tud megújulni, ha sikerül eltüntetni a szocializmus szellemházait, és létrejönnek a minőségi közösségi terek – mondta Orbán Viktor a fertődi Esterházy-kastély felújított marionettszínházának átadási ünnepségén. A miniszterelnök a délután kezdődő, Fertődre kihelyezett kormányülést egy plebejus kabinet tisztelgésének nevezte a magyar ariszto […]
  • Hőség a fővárosi állatkertben – fotók
    A fővárosi állatkertben is nagy volt a hőség.Hogyan védekeztek az állatok?   Egy vízidisznó fürdik a Fővárosi Állat- és Növénykert Dél-Amerika kifutójának medencéjében 2013. június 18-án. Másodfokú hőségriasztást rendelt el június 17-én hétfő déltől péntek éjfélig az országos tiszti főorvos. MTI Fotó: Kovács Attila Egy tőkésréce tojó fürdik a Fővárosi Állat- […]
  • Tanácsok kánikulában
    A nagy hőség hatására a szervezetünkben különböző rendellenességek léphetnek fel. Vészjelzések: fejfájás, rosszullét, szédülés, szapora szívverés, eszméletvesztés. Forrás : MTI Kategória:Időjárás Tagged: Tanácsok kánikulában
  • Ma extrém erős UV-B sugárzás , 36 fok és felhőszakadás várható
    Fokozta és az egész országra kiterjesztette a hőség miatt kiadott figyelmeztetéseit szerda reggel az Országos Meteorológiai Szolgálat. Egy locsolójármű sofőrje vízpermettel locsolja a járókelőket a belvárosi Erzsébet téren, a Le Méridien Budapest szálló előtt 2013. június 17-én. Másodfokú hőségriasztást rendelt el az országos tiszti főorvos. A hét elején tov […]
  • 43 településen már befejeződött a helyreállítás ,49 helyen még tart.
    Az árvíz utáni helyreállítás az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szerda délelőtti összesítése szerint 43 településen már befejeződött, 49 helyen még tart. Három baranyai településen még nem tudtak nekilátni a munkálatoknak, de szerdán ezeken is meg tudják kezdeni a munkát. Az OKF a honlapján azt írta: az árvíz által a leginkább érintett Győr-M […]
  • Megdőlt a 100 éves melegrekord Budapesten , 35,7 fok volt – 15 perc alatt le lehet égni
    Budapesten csaknem 100 éves melegrekord dőlt meg. Péntek délig másodfokú riasztás van érvényben, az ÁNTSZ mindenkit arra figyelmeztet: igyon elég folyadékot, és igyekezzen hűteni a szervezetét. MTI Fotó: Máthé Zoltán Megdőlt a fővárosi napi melegrekord – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa. Az új június 18-i fővárosi melegrekord 35,7 fok, […]
  • Orbán Viktor megtalálta a válságból kivezető utat – A világ miért nem ismeri el?Miért nem adnak Nobel díjat?
    Tamásiban Orbán Viktor felavatta az új sportcsarnokot és kijelentette hogy megtalálta a válságból kivezető utat,miközben a világ , de legalábbis annak európai része válságoktól szenved.A világ miért nem ismeri el és másolja a magyar modellt?Miért nem adnak Nobel díjat ezért Orbán Viktornak?Akkor meg szenvedjenek továbbra is ….   Orbán Viktor miniszterelnök m […]
  • Orbán: megtaláltuk a válságból kivezető utat
    Magyarország nemcsak megtalálta a válságból kivezető utat, hanem a magyar emberek közös terveket is kovácsolnak a jövőre – mondta Orbán Viktor miniszterelnök Tamásiban, a város sportcsarnokának avatásán. Orbán Viktor miniszterelnök mond beszédet Tamásiban a városi sportcsarnok avatásán 2013. június 18-án. A sportcsarnok 498 millió forintos beruházással, 350 […]
  • Le a kalappal azok előtt, akik részt vettek a védekezésben!
    Le a kalappal azok előtt, akik részt vettek a védekezésben!  Orbán Viktor Facebook oldalán nézhető meg a videó.Igen le a kalappal előttük.Mit olvashatunk a hozzászólásokban?Orbán Viktor ” KORMÁNYZÓ ÚR “? Videó a facebook.com-on És le a kalappal a Miniszterelnök úr és a kormányzat előtt hisz a politikai irányítás is kitűnőre vizsgázott!!!  Egy a nemzet egy [… […]

Top Rated

Szerző

http://twitter.com/

Hiba: a Twitter nem válaszol. Kérlek várj néhány másodpercet, mielőtt frissítenéd az oldalt.

%d bloggers like this: