Magyar sikertörténet : Attraction látványszínház
2013. május 9. Hozzászólás
Nagy sikert ért el a magyar Attraction látványház az angliai tehetségversenyben.A magyar sajtó sokat foglakozott a magyar együttessel.Kik ők?

A társulat 2004-ben alakult Szűcs Zoltán, a Hip Hop Boyz könnyűzenei popegyüttes koreográfusának és frontemberének vezetésével, egy Magyarországon új színházi műfaj megvalósítására. A Látványszínház egy speciális, trükkökre épülő fekete színház műfajú táncszínházi produkció.A fizika törvényszerűségeit semmibe véve emberek lebegnek a levegőben, testrészek kelnek külön életre és tárgyak mozognak az embertől függetlenül. A műsor, struktúráját tekintve több felvonásból áll. A felvonások külön-külön, vagy egymás után is előadhatók, így 5 percestől akár az 1 órás műsorig, francia humorral fűszerezett zenés táncos pantomimmal kiegészülve kerülhetnek színpadra.Forrás : tanc.rendezvenyszervezo.hu
Az Attraction nevű hazai formáció egy angliai tehetségkutató versenyen ért el páratlan sikert: a közönség – a zsűrivel együtt – percekig állva ünnepelte a csapatot. Szűcs Zoltán, és csapata voltak Hajdú Péter vendégei, akik meséltek a produkció hátteréről, és létrejöttének körülményeiről.
Videó a tv2.hu-n



