Mága Zoltán : A múltunkból okulva meríthetünk erőt jövőnk építéséhez!
2013. április 17. Hozzászólás

Gyávaság, ha feledjük a múltunkat, vagy akár szemlesütve, némaságunkkal leplezzük mindazt a gyalázatot, amit ember ember ellen elkövetett az elmúlt évszázadok, évtizedek alatt. Emlékezzünk és emlékeztessünk, mert mindig szembe kell nézni a vészkorszak borzalmaival, még akkor is, ha az iszonyatosan fájdalmas, ha szívszorító, mert csak abból, és így meríthetünk erőt a rossz elleni küzdelemhez.
A bátor szembenézésre kell biztatni embertársainkat, igaz szívvel és hittel tanítani kell erre gyermekeinket azért, hogy nekik is mindig, és mindenkor legyen hitük és bátorságuk kiállni az igazságtalanságért, a bajba jutott emberekért, azokért, akiket ideológiai alapon próbálnak kirekeszteni, elnyomni, vagy akár megsemmisíteni.
Ezt tanítja nekünk több mint 70 év elteltével a vészkorszak borzalma, erre figyelmeztet minket lelkiismeretünk. Emlékezésünkkel és az emlékeztetésünkkel okulhatunk a múltban elkövetett hibáinkból, és még időben felhívhatjuk a figyelmet, jelet adhatunk, mutathatunk arra, hogy eszméljünk rá cselekedeteink, kimondott szavaink súlyára, mert a megszületett gondolat által kimondott szó vezetett a táborok kéményéig, a kivégzőosztagok gyilkos lövéséig. Örök mementóként ott állnak a Duna parton a levetett cipők, kisgyermekeink, anyáink, nagyszüleink lábbelijei, tudatván, csak azok, és mindössze emlékük maradhatott hátra.
Nem engedhetjük, hogy a történelem megismételje önmagát, nem engedhetjük, hogy a törvényhozás épületében, gyönyörű hazánk kicsinyke utcáin akár ma is kirekesztő gondolatok és indulatok bontakozzanak ki, születhessenek meg, hangozhassanak el. Gyűlölködéssel, kirekesztéssel nem építhetünk élhetőbb, szerethetőbb és gazdagabb világot magunk köré. Mert tudnunk kell: a gyűlölet és a kirekesztés színe sötét, amely lepelként borul országunkra, saját magunk és gyermekeink jövőjére. Nem engedhetjük, hogy életünk legnagyobb kincsei, jövőnk reménységei, javaink és szellemi értékeink örökösei a mi cselekedeteink sokszor nehéz és súlyos terhét tovább cipelve hasonló jövő elé nézzenek, ezért megálljt kell parancsolni minden olyan téveszmének, amely már bebizonyította: a történelem szemétdombján sem lenne szabad megtűrnünk!
Több mint egy évtizede, aktív közéleti szerepvállalásaimmal, zenei rendezvényeimmel, karitatív cselekedeteimmel azért dolgozom, azért küzdöm idehaza, a teljes Kárpát-medencében, a föld bármely kontinensének országaiban, hogy bizonyítsam: Isten fő műve, az Ember, képes tanulni a hibáiból, és képes a Tízparancsolat szerinti felebaráti szeretetre, meg tudja tartani a legfőbb törvényeket, és képes az összefogásra, az önzetlen szeretetre is.
Az elmúlt években teljesített 100 templomi koncertsorozatommal hidakat építettem országok és emberek között. Bebizonyítottuk, hogy a származás, a vallás, a bőrszín, vagy a társadalmi rang, vagy akár az anyagi jólét alapján nem lehet és nem szabad kirekeszteni senkit, hiszen a baj mindenkit egyformán érhet, és egy adott helyzetben mindenki kerülhet kisebbségbe, és csak az összefogásban és a szeretetben van az igazi erő.
A most zajló újabb 100 állomásos misszióm, a Hegedűvarázs, amely a magyar zenei kultúrát népszerűsíti a világ minden táján, ugyanezt a célt szolgálja. Magyarország polgárai összefogásukkal, szeretetükkel eddig is bebizonyították: függetlenül attól, kinek milyen a bőrszíne, származása, ha szorgalmasan és becsületesen dolgozik, akkor ugyanolyan eséllyel indulhat az életben, és megbecsült tagja lehet hazánknak, Magyarországnak. Országunk nem kirekesztő, nem antiszemita, értéket és rangot teremt minden becsületesen dolgozó, tenni akaró embernek. A cigány, a székely, a zsidó, a csángó kultúra szerves része a magyar örökségnek, az egyetemes kultúránknak. Ezt hirdetem, ezt bizonyítom újévi koncertjeimen, katolikus, református és evangélikus templomokban, bazilikákban, székesegyházakban, zsinagógák falai között tartott hangversenyeimmel, ezért veszek részt minden évben az Élet menete rendezvényén, mert nem csak múltunk, jövőnk is közös, együtt kell élnünk és őriznünk értékeinket. Az Ember, az Emberiség értékét.
Ma, április 16-án a holokauszt áldozatainak magyarországi emléknapján fejet hajtunk és némán, sajgó lélekkel és vérző szívvel emlékezünk azokra a sok százezer zsidó származású honfitársunkra, gyermekekre, nőkre, férfiakra, idősekre és fiatalokra, akiket mindössze néhány hónap alatt gyilkoltak meg a náci eszme szellemiségében koncentrációs táborokban. Ma nem csak a főhajtásnak, a szembenézésnek is itt van az ideje, ezért együtt gyújtsunk gyertyát azokért, akiknek életét ideológiai alapon, gyáva lelkiismeretű emberek erőszakos módon vették el!
Mága Zoltán
2013 április 16-én Holokauszt-emléknap volt.Bár sok magyar gondolkozna úgy mint Mága Zoltán…. Mi volna ha kivennénk a zsidó és a cigány származású magyarokat a nemzeti örökségből?Például a Nobel-díjasok listájából?
Forrás :facebook.com
Holokauszt-emléknap: Megemlékezés a Cipők a Duna-parton emlékműnél - hirado.hu-n olvasható
